„A jól felfegyverzett emberek beléptek a templomba, és mindenkit magukkal vittek, akit csak ott találtak” – mondta Joseph Hayab tiszteletes, a Nigériai Keresztény Egyesület igazgatója a Kaduna állam Bege baptista templomában a vasárnapi mise alkalmával történtekről.

Hirdetés

Huszonkét embernek sikerült elmenekülnie, de az elkövetők további húsz embert – köztük nőket és gyerekeket – továbbra is túszként tartanak fogva.

Iszlamista terrorcsoportok és más bűnbandák rendszeresen hajtanak végre emberrablásokat is, nem ritkán diákokat is elhurcolnak. Az iszlamisták ezt azért teszik, hogy a foglyul ejtett lányokat és nőket házasságra kényszerítsék embereikkel, vagy arra, hogy öngyilkos merényletet kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak. A bűnszervezetek váltságdíjért rabolnak el gyerekeket.

Az idén eddig négy baptista templomot ért támadás Kaduna államban. 2021 júliusában 120 gyereket hurcoltak el a Bethel baptista iskolából, a diákok többsége hónapokig volt fogságban.

Korábban írtuk