Fotó: shutterstock.com/juhe-IdeeID
Hirdetés

Pakisztán lakosságának 96 százaléka muzulmán vallású, a keresztények és a hinduk kevesebb mint 2 százalékát teszik ki a népességnek. Éppen ezért, a két kisebbségben lévő valláshoz tartozók komoly üldöztetést szenvednek az élet szinte minden területén. A keresztény és hindu nők ráadásul duplán hátrányos helyzetben vannak, hiszen az iszlám hagyományok szerint nőként kevesebb jogokkal bírnak, mint a férfiak, nem iszlám hitűként pedig szinte minden alapvető joguktól meg vannak fosztva.

Ami a házasságokat illeti, nem titok, hogy azok célja is a keresztény és a hindu vallás visszaszorítása és az iszlám erősítése. Elképzelhetetlen például, hogy egy keresztény férfi monogám házasságra lépjen egy muzulmán nővel, azonban rengeteg muzulmán férfi keresztény nőket választ a háremébe. A keresztény nők természetesen nem vágynak ilyen házasságra, ezért a férfiak a legtöbb esetben erőszakhoz folyamodnak.

A további részletekről IDE KATTINTVA a vasárnap.hu portálon olvashatnak.

Korábban írtuk