Fotó: shutterstock, illusztráció
Hirdetés

Egy 12 éves kislány és egy harmincas éveiben járó a kórházban halt bele sebesüléseibe.

A merénylet után a támadó nyakon szúrta magát, és meghalt.

Az áldozatok többsége 6-7 éves diáklány volt, egy katolikus magániskola tanulója. A gyerekek az iskolabuszra készültek felszállni, amikor rájuk vetette magát a késelő.

A rendőrök a helyszínen két kést is találtak.

Donald Trump amerikai elnök, aki hétfőn, négynapos látogatása után hagyta el a szigetországot, együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak és a japán népnek.

Japánban ritka az effajta erőszakos bűncselekmény, de előfordultak súlyosabb incidensek. Kilenc évvel ezelőtt tucatnyinál többen megsebesültek, amikor egy iskola- és távolsági buszra várakozókat késeltek meg a főváros külterületén.

Két évvel korábban, 2008-ban Tokióban egy 28 éves ember teherautóval hajtott bele a gyalogosátkelőnél a tömegbe, három embert elgázolt, további négyet halálra késelt.