Fotó: MTI/EPA-ANP/Bas Czerwinski
Hirdetés

A rotterdami rendőrségnek az X közösségi oldalon közzétett tájékoztatása szerint egy fegyveres csütörtök délután előbb Rotterdam belvárosának egyik lakóházában nyitott tüzet, majd nemsokkal később a közeli kórház egyik oktatóterméből jelentettek fegyveres támadást.

Fred Westerbeke, a rotterdami kerületi rendőrkapitányság vezetője koraesti sajtótájékoztatóján elmondta: „a két rotterdami lövöldözés halálos áldozatokat követelt”. Az áldozatok között van egy, a belvárosi magánházban elkövetett első lövöldözésben megsebesített 39 éves nő, akinek 14 éves lányát szintén lövés érte. Őt rendkívül súlyos állapotban kórházban ápolják. A másik, az egyetemi klinika oktatótermében halálosan megsebesített áldozat az egyetem 46 éves tanára volt – közölte.

A 32 éves elkövető a holland rendvédelmi szervek „harci típusú” ruházatát, valamint golyóálló mellényt, hátizsákot és fejhallgatót viselt. Az első lövöldözést követően felgyújtotta az áldozat házát, majd a rotterdami Erasmus Egyetemi Klinikára ment, ahol belépett egy tanterembe, és lelőtt egy 46 éves tanárt – tájékoztatott a rendőrkapitány.

Bejelentette továbbá, hogy a két fegyveres támadást ugyanaz a gyanúsított követte el. Nincs ok azt feltételezni, hogy két támadó lett volna – mondta.

Korábban írtuk

Közölte továbbá, hogy a gyanúsított az egyetem orvostanhallgatója. A férfit a kórház közelében fogták el, amelyet szintén felgyújtott.

„Úgy tűnik, az elfogott férfi egyelőre ismeretlen okból, egyedül cselekedett. Szándékát azonban előre kitervelte, amit az is bizonyít, hogy a lövöldözés két helyszíne legalább másfél kilométerre van egymástól” – tette hozzá a rendőrkapitány.

Hugo Hillenaar, Rotterdam főügyésze azt közölte, a gyanúsított ismert a bűnüldöző szervek előtt. 2021-ben állatkínzás miatt indítottak ellene eljárást, és el is ítélték. Egyelőre nem világos, hogy a tanár és a diák ismerte-e egymást, és ha igen, milyen minőségben álltak kapcsolatban – tette hozzá.