Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője arról tájékoztatott a Telegramon, hogy a támadás következtében 13-an sebesültek meg, hatan a főváros nyugati részében lévő Szvjatosinszkij kerületben, heten pedig a központi Sevcsenkivszkij kerületben. Négy sérültet szállítottak kórházba, halálos áldozata nem volt a támadásnak.

Hirdetés

Február eleje óta ez volt az első súlyosabb rakétatámadás Kijev ellen.

Klicsko közölte, hogy rakétamaradványok hullottak le a város több részében, és emiatt több lakóépületben és egyes ipari létesítményekben is károk keletkeztek. Több helyütt tűz ütött ki, a lángok egy templomban és egy óvoda épületében, lakóházakban és számos autóban tettek károkat.

A Kijev megyei ügyészség a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a főváros környéki településeken négyen sebesültek meg, közülük két ember a végtagjain és az arcán kapott repeszsebeket.

Korábban írtuk

Az ukrán légvédelem több rakétát indított a támadás ellen, és Mikola Olescsuk légierő-parancsnok szerint az összes orosz rakétát, több mint harmincat eltaláltak.

(Frissítve 17:35-kor.)