Minden egyes Leopard 2-es „szó szerint aranyat ér” az orosz csapatok elleni „döntő offenzívában” – mondta a diplomata, hozzátéve, hogy Németország az eddigi 18-nál jóval többet át tudna adni a hadsereg (Bundeswehr) 300 darabot meghaladó állományából.

Hirdetés

Németország védelmi képessége akkor sem kerülne veszélybe, ha megháromszoroznák az Ukrajnának átengedett Leopard 2-esek számát – emelte ki Ukrajna korábbi berlini nagykövete.

Az ukrán hadseregnek „sürgősen kell sokkal több nyugati harckocsi, gyalogsági harcjármű és páncélos jármű” – fogalmazott Andrej Melnyik. Mint mondta, Németországtól harckocsik mellett Marder gyalogsági harcjárműveket is kérnek, méghozzá az eddigi 60 után még egyszer 60-at.

A többi között arról is szólt, hogy hazája továbbra is kéri a német kormánytól, hogy biztosítson a védekezéshez Taurus manőverező robotrepülőgépeket, mint a brit kormány, amelytől Storm Shadow típusú nagy hatótávolságú rakétákat kaptak.

Korábban írtuk

Várják továbbá a berlini vezetés stratégiai döntését arról, hogy Németország csatlakozik az úgynevezett harcigép-koalícióhoz. Ez azt jelentené, hogy Berlin haladéktalanul megkezdi ukrán pilóták kiképzését az Eurofighter típusú vadászgépek használatára, és átadja az ukrán légierőnek a 130 darabból álló flotta egy részét – fejtette ki az urkán külügyminiszter-helyettes.

A német védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a diplomata nyilatkozatára. Több tekintélyes politikus viszont támogatja az ukrán kéréseket. Ukrajna támogatóinak „haladéktalanul pótolniuk kell az összes megsemmisített felszerelést, köztük a Leopard harckocsikat és a gyalogsági harcjárműveket is, és további felszerelést kell szállítaniuk” – mondta a Der Tagesspiegelnek Roderich Kiesewetter, a szövetségi parlament (Bundestag-) legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik vezető külügyi szakpolitikusa.

A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint Németország eddig mintegy 7,4 milliárd euró értékű fegyverrel és egyéb hadi felszereléssel támogatta Ukrajnát az orosz támadással szembeni védekezésben.