A szóvivő azt mondta, hogy a csapás elérte célját, ám az eltalált objektumot nem nevezte meg. A Vesztyi FM orosz állami hírrádió jelentése szerint a támadást Odessza megyében hajtották végre.

Hirdetés

Konasenkov szerint az orosz hadsereg tíz ukrán támadást vert vissza. Az orosz tábornok azt mondta, hogy elmúlt nap folyamán a fronton mintegy 675 ukrán katona esett el, köztük mintegy 260 a Donyeck környékén vívott harcokban.

A „különleges hadművelet” övezetében megsemmisített ukrán katonai objektumok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek között egy tábori lőszerraktárat a Zaporizzsja megyei Rabotine közelében, két Szu-25-ös harci gépet, hat harckocsit, két amerikai Bradley gyalogsági harcjárművet, két amerikai Stryker páncélozott személyszállító járművet, öt HIMARS- és egy csapásmérésre átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát, valamint 73 drónt.

Az Ukrajnával határos orosz régiók és az orosz ellenőrzés alá került területek több pontjáról jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

Korábban írtuk