Kim Jo Dzsong azt mondta, nyolc alkalommal észleltek amerikai gépeket a területen, s leszögezte: az amerikai erők „nehéz repülésre számíthatnak, ha nem hagynak fel az illegális berepülésekkel”.

Hirdetés

A Koreai Munkapártban is fontos tisztséget viselő Kim Jo Dzsong egyúttal felszólította Dél-Koreát, „maradjon ki az ügyből”, mert az „csak a koreai néphadseregre és az amerikaiakra tartozik”.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma hétfőn tagadta Phenjan állításait, melyek Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője szerint alaptalanok. Singh egyúttal kiemelte: Washington betartja a nemzetközi jogot. Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő ugyanekkor felszólította Phenjant, hagyjon fel a feszültség szítására szolgáló műveletekkel és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

Az észak-koreai védelmi tárca hétfőn vádolta meg az amerikai erőket azzal, hogy amerikai gépek sértették meg az észak-koreai légteret, a kommunista ország védelmi tárcájának szóvivője a KCNA észak-koreai állami hírügynökségnek pedig kiemelte, „az amerikai provokáció” csak közelebb viszi a Koreai-félszigetet a nukleáris konfliktushoz.

Korábban írtuk

Hozzátette: Phenjan „visszafogja magát”, de a légterét megsértő gépeket le fogják lőni.