Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott találkozója után a miniszter elmondta: látogatásának célja az államfői szintű megállapodások végrehajtása és a kétoldalú katonai együttműködés megerősítése. Egyik fél sem árult el részleteket az együttműködésről, de a csütörtöki találkozás után megerősítették: a két ország megállapodott arról, hogy már a következő évben közös hadgyakorlatokat tartanak.

Hirdetés

A kínai védelmi miniszter fehéroroszországi útja előtt Oroszországban járt.

Lukasenka csütörtökön megerősítette, hogy a Kína által nyújtott katonai támogatást nem fogják más ország ellen irányítani. „Garantálnunk kell országaink és népeink biztonságát. Egy többpólusú világ támogatói vagyunk, tiszteletben tartjuk a területi integritást és a második világháború után létrejött határokat és területi egységeket” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk