Fotó: MTI/AP
Csin Kang kínai külügyminiszter (j) fogadja amerikai hivatali partnerét, Antony Blinkent Pekingben
Hirdetés

Külügyminiszterként először látogatott Kínába Antony Blinken. Az amerikai diplomácia vezetőjét Vang Ji államtanácsos és Csin Kang külügyminiszter után Hszi Csin-ping elnök is fogadta múlt hétfőn Pekingben. A látogatást megelőzően Csin Kang telefonon beszélt amerikai partnerével, és arra figyelmeztette, hogy az Egyesült Államok ne avatkozzon bele Kína belügyeibe, és ne sértse meg biztonsági érdekeit, például Tajvan kapcsán.

A találkozót nem előzték meg nagy várakozások, az elemzők többsége úgy látta, hogy a két ország közti kommunikáció megerősítése már önmagában siker. Peking és Washington viszonya ugyanis az elmúlt időszakban kifejezetten feszültté vált. Drew Thompson, a Pentagon korábbi tisztségviselője például úgy fogalmazott, a Biden-adminisztráció ahol tud, verseng, ahol pedig muszáj, ott együttműködik Pekinggel. Peking ezt úgy értékeli – Vang Ven-pin külügyi szóvivő megfogalmazása szerint –, hogy Washington nem felelősségteljes versenyt folytat, hanem felelőtlen, hegemón viselkedést tanúsít, amivel csak a konfrontáció felé tereli a két hatalmat.

A felszín persze békés, a felek igyekeznek kerülni a verbális konfliktust. Hszi Csin-ping a múlt hétfői találkozón hangsúlyozta, hogy a világnak stabil amerikai–kínai kapcsolatra van szüksége, az emberiség jövője is múlik azon, hogy a két ország megtalálja-e az együttműködés útját. Az államfő szerint a nemzetközi közösség nem akar kínai–amerikai konfrontációt, nem szeretne választani, hogy melyikük oldalára álljon. Hozzátette, Kína és az Egyesült Államok „közös érdekeit meg kell becsülni, és a két ország sikere lehetőség, nem pedig fenyegetés egymás számára”.

– Nagy jelentősége van annak, hogy fogadta a kínai államfő az amerikai külügyminisztert – vélekedik Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója. Hozzátéve, ezzel a gesztussal kínai részről egyértelműen a nyitottságot és a párbeszédet támogatják.

Korábban írtuk

A találkozót követő sajtótájékoztatóján Antony Blinken hangsúlyozta, az Egyesült Államok nem akarja, hogy „útjai szétváljanak” Kínával, sokkal inkább a kapcsolatok „kockázatmentesítése és diverzifikációja” a célja. Hangsúlyozva a két ország közti gazdasági összefonódás jelentőségét, a külügyminiszter kijelentette, hogy a tavalyi közel 700 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom tekintetében „katasztrofális lenne számunkra, ha szétválnánk és leállítanánk minden kereskedelmi beruházást”.

Blinken ugyanakkor nyomatékosította, hogy az Egyesült Államoknak meg kell védenie saját kritikus technológiáit, „hogy ne használják fel ellenük”. „Egyértelműen közöltem, hogy továbbra is olyan célzott lépéseket fogunk tenni, amelyek szükségesek az USA nemzetbiztonságának védelméhez” – mondta az amerikai külügyminiszter.

Tartós ellentétek

A találkozót követő kínai nyilatkozatok és sajtókommentárok alapján úgy tűnik, nem történt nagy előrelépés azon strukturális problémák megoldásában, amelyek miatt Csin Kang külügyminiszter a találkozón kerek perec kijelentette: a Kína és az USA közötti kapcsolat mélypontra jutott. Peking álláspontja szerint mindez a Kínával kapcsolatos téves amerikai felfogásban gyökerezik, amely hasonlóan elhibázott Kína-politikához vezetett.

– A kínai kormány az eddigi nyilatkozataiban is folyamatosan az egymás tiszteletén alapuló, az egyenlőség jegyében zajló, békés tárgyalásokat sürgette. Peking az elmúlt hónapokban a nemzetközi politikában felelős, békés és békítő nagyhatalom képét mutatja, példa erre a kínai közvetítéssel megindult szaúdi–iráni enyhülés vagy az orosz–ukrán háború kapcsán elhangzott pekingi nyilatkozatok – mutatott rá Horváth Levente. A Kína-kutató hangsúlyozta, Peking az Egyesült Államokkal szemben sem támadólag lép fel, folyamatosan az együttműködést sürgeti, de ettől függetlenül megvédi a saját nemzeti érdekeit, ha szükséges.

Magyarics Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa Antony Blinken pekingi tárgyalásaival kapcsolatban úgy látja, hogy noha az amerikai külügyminiszter a párbeszéd erősítését hangsúlyozta, a főbb kérdésekben sem közeledtek az álláspontok, maradtak az ellentétek.

Választási retorika

Az áttörés elmaradását jól mutatja, hogy az amerikai politikusok továbbra is magas lóról beszélnek. A Hszi–Blinken-találkozó másnapján Joe Biden egy kampányrendezvényen úgy fogalmazott: „Hszi Csin-ping azért volt nagyon feldúlt, amikor lelőttem azt a kémfelszereléssel teli hőlégballont, mert nem tudta, hogy ott van. Ez igen kínos a diktátorok számára. Amikor nem tudják, hogy mi történt” – mondta az amerikai elnök. Az ominózus hőlégballon, amely Kína szerint az időjárást figyelte, az Egyesült Államok kontinentális részén sodródott, mielőtt februárban amerikai katonai repülőgépek megsemmisítették volna. Washington később azt állította, hogy a ballon egy kiterjedt kínai hírszerzési program része volt. Antony Blinken, akinek akkor kellett volna Pekingbe látogatnia, az incidens miatt elhalasztotta az utazást. Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője a múlt héten „rendkívül abszurdnak és felelőtlennek” nevezte Joe Biden megjegyzéseit. Az amerikai elnök megjegyzéseinél azonban beszédesebb a tény, hogy a találkozót követő napokban az amerikai haditengerészet egyik hajója megjelent a Tajvani-szorosban, ezenkívül a washingtoni képviselőház megszavazta az amerikai–tajvani kereskedelmi megállapodást.

Magyarics Tamás szerint ugyanakkor a tényleges amerikai Kína-politikáról Joe Biden megjegyzésénél többet mond Antony Blinken látogatása. Előbbi ugyanis inkább belpolitikai kontextusban értelmezhető, tekintettel a jövő évi elnökválasztásra. Mint mondta, az amerikai közvélemény Pekinget tekinti az elsődleges stratégiai veszélynek, a demokraták és a republikánusok egymásra licitálnak, ki beszél keményebben Kínáról.

A szakértő rámutatott, hogy Antony Blinken kínai vizitjét követő napokban Narendra Modi indiai elnök Washingtonban tett látogatást. A Kína–India–Egyesült Államok háromszögben pedig az indiaiak közelebb vannak az amerikaiakhoz, mint a kínaiakhoz. Magyarics Tamás szerint ez lényegében a Henry Kissinger-féle háromszög-politika – eredetileg Washington–Peking–Moszkva – alkalmazása. Új-Delhi és Peking között vannak jelentős vitás kérdések, ugyanakkor az is igaz, hogy a BRICS-ben is részt vevő India azon országok közé tartozik, amelyek átalakítanák a világrendet.

– A kínai kormány megfogalmazása szerint a világ elég nagy ahhoz, hogy az USA és Kína is megférjen együtt, békésen, a kínai vezetők a békés együttműködést, kölcsönös tiszteletet, közös fejlődést hirdetik. Peking ugyanakkor válaszlépéseket is tett az egyoldalú amerikai szankciókra, megvédve a saját nemzeti érdekeit – mondta Horváth Levente. Arra a felvetésre, hogy ha Washingtonban a héják még inkább háttérbe szorítják a pragmatikus külpolitikát, Peking lépései is agresszívabbá válhatnak-e, a Kína-kutató emlékeztetett, mindez relatív, hiszen vannak nagyhatalmak, amelyek egyoldalú szankciókat vetnek ki, akár háborút is kezdeményeznek, és nyomást gyakorolnak a szövetségesekre saját nemzeti érdekeik miatt.

– Az ilyen nagyhatalmakhoz képest semmiképpen sem nevezhetők Kína ellenlépései agresszívnak – tette hozzá.

Multipoláris világrend

A két ország aktuális vitás kérdéseinek hátterében alapvető konfliktus húzódik meg. Washington hegemóniája őrzésére törekszik, és versenytársnak tekinti Kínát, Pekingnek azonban nem célja egy saját maga által vezetett unipoláris világ megteremtése.

– Kína történelme, kultúrája, civilizációja eltér a nyugatitól, ebből kifolyólag eltér a gondolkodásmódja is – hangsúlyozta Horváth Levente, hozzátéve, nyugati szemmel sokszor félreértelmezik a távoli, hatalmas és valójában sokak számára ismeretlen országot.

Utalva az olyan, egyre jelentősebb, nem nyugati szövetségekre, mint a BRICS – amely több mint egy tucat taggal bővülhet hamarosan – vagy a Sanghaji Együttműkö dési Szervezet, a kutató rámutatott, hogy Kína – és más ázsiai országok is – egy multipoláris világrendben látják a jövőt. Kína történelmi, kulturális és társadalmi fejlődésének ismerete nélkül e gondolkodásmód sem érthető meg. Horváth Levente tavaly megjelent, A kínai geopolitikai gondolkodás című könyvében fejtette ki: a nyugati észjárás a hegemóniára való törekvésként értelmezi, hogy Kína Középső Birodalomként tekint magára, a kínai külgazdasági és külpolitika eszközeit pedig a gyarmatosításhoz hasonlítja, azonban Kína történelme nagy részében nem terjeszkedett, és szomszédaival, valamint távolabbi országokkal is másfajta viszonyt alakított ki, mint az a nyugati világ történelmében megszokott. A mai szövetségekre ez úgy is alkalmazható, hogy az USA zéró összegű (zero sum), míg Kína kölcsönösen előnyös (win-win) együttműködésekben érdekelt partnereivel, például az Egy Övezet, Egy Út keretében.

– Minden hegemón hatalom szeretné mindinkább kitolni a hegemóniáját időben, így nem nézi jó szemmel az ilyen törekvéseket – vélekedik Magyarics Tamás. Úgy látja, Kína már csak azért sem törekszik arra, hogy az USA helyébe lépjen, mert a hegemónia elég drága dolog. Példa rá, hogy a világban több száz amerikai katonai támaszpont van saját felségterületen kívül, kínai viszont csak egy, Dzsibutiban. Kína szeretne nagyobb beleszólást a kereskedelmi ügyekbe, ezt a célt szolgálja az Övezet-kezdeményezés is, az Egyesült Államok ugyanakkor – mint egy hidegháború 2.0-ban – amerikai szövetségesekkel rakta körbe Kínát. Összességében Kína a hatalom összes spektrumát tekintve még nem tart ott, mint az Egyesült Államok, de az orosz–ukrán háború arra is rávilágított, hogy az USA sem ugyanaz, mint korábban, hiszen nem tudta maga mellé állítani a világ országait, az Oroszország elleni szankciókat csak a tágabb értelemben vett Nyugat követi.