Fotó: shutterstock, készítette paparazzza
Heiko Maas
Hirdetés

„Emlékeztetünk arra, hogy az európai uniós tagság kéz a kézben jár a közös értékek és szabályok maradéktalan és feltétlen betartásával” – áll Jean-Yves Le Drian francia és Heiko Maas német tárcavezető közleményében. Leszögezik, hogy ez minden tagállamra nézve értendő, így Lengyelországra is, amely fontos helyet foglal el az Európai Unióban.

„Ez nem csupán erkölcsi kötelezettség. Ez jogi kötelezettség is” – áll a francia-német közleményében.

Pénteken hasonló szellemű nyilatkozatot tett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aggasztónak nevezte a lengyel alkotmánybíróság előző napi döntését, amely szerint az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek az alkotmánnyal, és az uniós tagságból nem következik az, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései kötelező érvényűek a tagállamokra nézve. Ursula von der Leyen közölte: az uniós bizottság megkezdte a lengyel alkotmánybíróság döntésének elemzését, annak eredménye alapján határoz a további lépésekről.

Korábban írtuk