A találkozó során a két tárcavezető egyetértett abban, hogy az Észak-Korea és Oroszország között erősödő katonai együttműködés egyre aggasztóbb és veszélyesebb – számolt be erről Blinken.

Hirdetés

Pak és Blinken a kiterjesztett elrettentési stratégia mellett a Japánnal való stratégiai együttműködés előmozdításáról is tárgyalt. A három ország lépéseket tesz afelé, hogy az észak-koreai rakétafenyegetésekről adott valós idejű figyelmeztetések esetén azonnali válaszlépéseket tehessenek, illetve közösen védekeznek Phenjan kibertámadásai ellen – közölték a találkozó során.

Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán elítéli, hogy Észak-Korea fegyvereket szállít Oroszországnak; amit szerintük az bizonyít, hogy gyanús mozgásokat figyeltek meg a két ország határán.

Azt látjuk, hogy két irányú a dolog. Látható, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság katonai felszerelést biztosít Oroszországnak az Ukrajna elleni brutális agresszióhoz, de az is, hogy Oroszország technológiai támogatást nyújt a KNDK-nak katonai programjaihoz, és ez igazán aggasztó Korea biztonsága szempontjából

– magyarázta az amerikai külügyminiszter.

Korábban írtuk

Arról is beszéltünk, hogy országaink partnereikkel együtt milyen további intézkedéseket tehetnek azért, hogy nagyobb nyomást gyakorolhassunk Moszkvára, hogy ne adjon át katonai technológiát a Koreai NDK-nak, megsértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát is” – jelentette ki Blinken.

Észak-Korea és Oroszország tagadja, hogy fegyverekkel támogatják egymást, de a két ország vezetői szeptemberi találkozójukon szorosabb katonai együttműködés mellett kötelezték el magukat.