Fotó: facebook.com/KMKSZ – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (illusztráció)
Hirdetés

A KMKSZ közleményében köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak mindazokért az erőfeszítésekért, amelyeket az ukrajnai háborús helyzetben a béke helyreállítása és a humanitárius helyzet enyhítése érdekében tesz.

„Nagyra értékeljük a menekültek megsegítése céljából hozott intézkedéseket, illetve a kárpátaljai lakosok és az ide érkezők megsegítését célzó felajánlásokat is” – fogalmaztak.

A szervezet kiemelte, a kárpátaljai magyarok Ukrajna törvénytisztelő polgárai, akik a háború mihamarabbi befejezésében és a béke megteremtésében érdekeltek.

„Ezért felhívjuk valamennyi honfitársunkat, hogy megnyilvánulásaik során ezt figyelembe véve, felelősségteljesen nyilatkozzanak meg” – közölte a KMKSZ.

Korábban írtuk