„Az ilyen szállítások nem sok jót ígérnek a kapcsolatok jövőjét tekintve. Minden bizonnyal nyomot hagynak majd e kapcsolatok jövőjén” – jelentette ki a Kreml szóvivője arra a kérdésre válaszolva, hogyan befolyásolja majd az Oroszország és Németország közötti viszonyt, ha Berlin jóváhagyja a Leopard tankok szállítását Kijevnek.

Hirdetés

Peszkov szerint a kétoldalú kapcsolatok jelenleg „már meglehetősen mélyponton vannak”.

„Nincs érdemi párbeszéd Németországgal, az Európai Unió többi országával vagy az észak-atlanti szövetséggel” – mondta.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Berlinben a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Leopard harckocsikról szóló német döntés hamarosan megszületik.

Korábban írtuk

A németországi Ramstein amerikai légitámaszponton mintegy félszáz, Ukrajnát támogató ország védelmi minisztereinek pénteki találkozóját követően Pistorius azt közölte, hogy a résztvevők még nem döntöttek arról, hogy szállítsanak-e Ukrajnának Leopard 2 harckocsikat. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy Varsó alternatív koalíciót hoz létre azokból az országokból, amelyek készek harckocsikat szállítani Ukrajnának, ha maga Németország nem hajlandó erre.

Peszkov arra hivatkozva, hogy az ügyről nincsnek értesülései, nem akarta kommentálni Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőnek azt a kijelentését, hogy Kijev megnemtámadási szerződés megkötését javasolta Minszknek.