A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Kijev elkötelezett a Varsóval való konstruktív kapcsolatok mellett, ezért készen áll a tárgyalásokra és a konzultációkra. „Nem vagyunk konfliktusos hangulatban. Nagyon nyitottak vagyunk a lengyel féllel való beszélgetésre, nagyon tiszteljük, végtelenül nagyra értékeljük és hálásak vagyunk a lengyelek támogatásáért az orosz agresszió elleni küzdelemben” – fejtette ki. Megjegyezte, Kijev az Európai Bizottsággal együtt sokat tett azért, hogy ne ismétlődjön meg újból az ukrán gabona exportjára vonatkozó nemzeti tilalmak bevezetése, és az ellen, hogy ez a kérdés egyes politikai folyamatok „túszává” váljon.

Hirdetés

„Nekünk a lengyelekkel közös ellenséget kell legyőznünk. A történelem során többször bebizonyítottunk, amikor együtt vagyunk, szolidaritást vállalunk egymással, kölcsönös támogatást és segítséget nyújtunk, azzal sokkal erősebbek vagyunk, amikor viszont megoldatlan kérdések vannak közöttünk, akkor abból egy harmadik fél húz hasznot” – hangoztatta Kuleba.

Az Jevropejszka Pravda hírportál arra emlékeztetett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti nyilvános üzenetében előrelépést jelentett be az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek egyoldalú korlátozásával kapcsolatos vita rendezése terén az Ukrajnával szomszédos EU-tagállamokkal. „Fokozatosan eltávolítjuk az érzelmeket ebből a témából a legtöbb kérdésben. A szomszédokkal való munka meglehetősen konstruktívvá válhat, és azzá is kell válnia, Ukrajna pedig mindent megtesz ennek érdekében” – szögezte le az államfő.

Korábban írtuk