A dél-koreai hadsereg közölte, hogy látták, amint szombat este valaki átjutott a négy kilométer széles demilitarizált övezeten. Észak-Koreát értesítették a határincidensről – mondták Szöulban.

Hirdetés

A dél-koreai hatóságok később megvizsgálták a biztonsági felvételeket, és azt látták, hogy az illető áthatolt a szögesdrótkerítésen és belépett az ütközőövezetbe – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség a vezérkari főnökök egyesített bizottságára hivatkozva.

Azt egyelőre nem tudni, hogy dél-koreai vagy észak-koreai állampolgárról van-e szó. Rendkívül ritka, hogy dél-koreaiak átkeljenek északra.

A koreai háborút (1950-1953) követő évtizedekben az elnyomás és a szegénység elől Észak-Koreából több mint 30 ezer ember menekült el. A szökésben lévő észak-koreaiak túlnyomó többsége először Kínába utazik, mielőtt dél felé venné az irányt, általában egy másik országon keresztül.

Korábban írtuk

Csak kevesen mertek átkelni a két ország közötti határszakaszon, amely aknákkal és szögesdróttal van tele, és ahol mindkét oldalon jelentős mértékű a katonai jelenlét.