Christian Gantner, Vorarlberg tartomány biztonsági miniszterének vasárnap esti közlése szerint már csak két feltételezett eltűnt után kutatnak, a többiek időközben előkerültek. Gantner ugyanakkor bizakodónak mutatkozott, hogy jól vannak, mivel egyelőre nem érkezett bejelentés eltűnt személyekről a hatóságokhoz.

Hirdetés

Korábban egy síelő videófelvétele alapján azt feltételezték, hogy tíz embert sodort el a hótömeg. Legfrissebb értesülések szerint a felvételen látható emberek közül hatan sértetlenül megúszták a szerencsétlenséget. Egy embert sikerült élve, de sérültek kimenteni a hótömegek alól, őt az innsbrucki kórházba szállították légi úton. Egy másik személynek önerőből sikerült kiszabadulni a hó alól és eljutni Bludenz városának klinikájára.

Kutató-mentő műveletet indítottak helikopterek, valamint keresőkutyák bevonásával. Értesülések szerint száznál is többen vesznek részt a mentésben.

A lavina délután három óra magasságában zúdult le a 2720 méter magas Trittkopf hegycsúcs térségében.

„Mindent megteszünk a télisportolók előkerítése érdekében” – áll Lech településének közleményében. Az éjszakai keresés folytatásához a hatóságok fényszórókat igényeltek.

Korábban írtuk