Csütörtök reggel Kijevben, Mikolajivban, Kirovográdban, Cserkasziban, Poltavában és az ország több más régiójában is megszólaltak a szirénák.

Hirdetés

A hírügynökségi jelentések szerint a dél-ukrajnai, orosz megszállás alatt álló Herszonban nyugodt körülmények között zajlik a civilek áttelepítése a Dnyeper bal partjára. Az evakuálást Vlagyimir Szaldo Herszon megyei megbízott orosz kormányzó rendelte el a várható ukrán offenzíva és az árvízveszély miatt, amely akkor következhetne be, ha az ukrán hadsereg csapást mérne a kahovkai vízerőműre.

Kirill Sztremouszov, a Herszon megyei orosz közigazgatás helyettes vezetője a Telegram-csatornáján közzétett videóban csütörtökön azt mondta, hogy az ukrán hadsereg alakulatai továbbra is kisebb csoportokban próbálnak orosz állásokat támadni, de nem járnak sikerrel. Ezek a próbálkozások nem tűnnek egy, a Kijev által korábban bejelentett nagyszabású offenzívának – fogalmazott.

Az ukrán hadsereg – az Ukrinform jelentése szerint – csütörtökön arról számolt be, hogy erőik folytatták az offenzívát Herszon megyében, 43 orosz katonát megöltek, hat páncélost és egyéb hadfelszerelést, továbbá két orosz lőszerraktárt megsemmisítettek, és 14 iráni gyártmányú, Sahíd-136-os drónt lelőttek. Donyeck megyében az ukrán hadsereg Bahmut és Avgyijivka városok körül az orosz erők összpontosítását észlelte. Az oroszok legkevesebb tíz várost lőttek a térségben páncélosokkal és tüzérséggel. A csapások különösen Harkivot, Izjumot, Csuhujivot és Kupjanszkot sújtották.

Ukrajna korlátozza az energiafelhasználást, válaszul az energetikai infrastruktúráját ért orosz támadásokra, amelyek aggodalmakat keltettek azzal kapcsolatban, hogy az ország hogyan fogja átvészelni a téli hónapokat. Az Ukrenergo ukrán energiavállalat felszólította a lakosságot, hogy a csütörtökön kezdődő, akár négy órán át tartó áramkimaradások miatt töltsék fel telefonjaikat és akkumulátoraikat, továbbá tartsanak készenlétben elemlámpákat, gyertyákat. Egyben arra hívtak fel, hogy reggel 7 és este 10 óra között a lehető legkevesebb áramot használják.

A fővárosban, Kijevben szerda este néhány háztartásban rövid időre elment az áram. Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti videóbeszédében szintén a villanyáram takarékos használatára szólította fel a lakosságot. Elmondta, hogy a szakemberek dolgoznak a kritikus infrastruktúrák mobil áramforrásokkal történő ellátásának kiépítésén.

A múlt hét elején az orosz hadsereg egyre gyakrabban vetett be rakétákat és drónokat Ukrajna polgári infrastruktúrája, köztük az áram- és vízellátás ellen. Zelenszkij kedden azt mondta, hogy a csapásokban Ukrajna erőműveinek egyharmada megsemmisült. Csütörtökön a kormányhatóságok már 40 százalékos kárról beszéltek.

Korábban írtuk