Az 53 éves politikus a nyár folyamán jelezte, hogy kilenc év kormányzati munka – ebből négy év védelmi miniszterség – után vissza kíván vonulni a politikai élettől.

Hirdetés

Azt mondta: „2005-ben választottak képviselővé, és ennyi év után itt az ideje, hogy az élet azon területein próbáljam ki magamat, amelyeket elhanyagoltam, és új lehetőségeket fedezzek fel” – írta lemondólevelében, amelyet a miniszterelnöki hivatal tett közzé csütörtök reggel.

Rishi Sunak kormányfő, aki hamarosan hivatalosan is bejelenti Wallace utódjának nevét, azt közölte: „Ön a kormány három legigényesebb posztján szolgálta hazánkat: védelmi miniszter, biztonsági miniszter és északír-ügyi miniszter volt. Teljesen megértem, hogy nyolc évi igényes miniszteri munka után le kíván mondani.”

A Sky News brit tévécsatorna értesülése szerint Grant Shapps brit energiaügyi miniszter lesz az új védelmi miniszter.

Korábban írtuk