Fotó: ShutterStock/Dutchmen Photography
Hirdetés

A 37 éves politikus, a kormányzó Szabaddemokrata Néppárt tagja, Twitteren közzétett bejegyzésében nehéz döntésnek nevezte lemondását, ugyanakkor elismerte, hogy néha „túl keményen” lépett fel beosztottjaival szemben.

Az elmúlt hónapokban a holland média több panaszról is beszámolt Wiersma ellen, munkatársaival való „agresszív, zsarnoki” bánásmódja miatt. A volt minisztert fizikai és szóbeli megfélemlítéssel vádolták meg már korábban is, és többször ígéretet tett arra, hogy megváltozik.

A politikus tavaly január óta töltötte be tisztségét.

Mark Rutte holland kormányfő sajnálatát fejezte ki Wiersma döntése miatt. „A kormány elvesztett valakit, aki szívét-lelkét az oktatásba fektette” – kommentálta a kormányfő a miniszter távozását.

Korábban írtuk