Fotó: mti archív

Lengyelország nem esedezik könyöradományért Európában, nem kéri Brüsszeltől, hogy ne indítsa el ellene az uniós alapszerződés hetes cikkének alkalmazását, és hagyja jóvá az igazságügyi reformot – szögezte le Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy hétfő reggeli rádióinterjúban.

Morawiecki a múlt heti brüsszeli EU-csúcstalálkozó kapcsán nyilatkozott a lengyel közszolgálati rádió egyik regionális csatornájának. Beszámolója szerint a csúcs idején megtartott kétoldalú találkozói során nem kérte „senkitől, hogy ne indítsák el a hetes cikk szerinti eljárást”. 

A Varsóval szemben 2016 eleje óta folytatott jogállamisági eljárás harmadik szakaszát egyes bejelentések szerint az Európai Bizottság szerdán indíthatja meg. 

„Nem vagyunk semmiféle esdeklők Európában, és senkinél sem kérelmezzük, hogy hagyja jóvá az általunk folytatott igazságügyi reformot” – fűzte hozzá az új lengyel kormányfő, utalva ezzel arra, hogy Brüsszel éppen a folyamatban lévő lengyel bírósági reform kapcsán indítaná el a hetes cikk szerinti eljárást.

Az Emmanuel Macronnal pénteken Brüsszelben folytatott négyszemközti megbeszélésről Morawiecki elmondta: emlékeztette a francia elnököt arra, hogy a második világháború után 15 évvel, Charles de Gaulle elnöksége alatt Franciaországban szintén megvalósították a „totalitárius, kollaboráns” bírósági rendszernek a lengyelországihoz „nagyon hasonló, az ottani országos igazságszolgáltatási tanács struktúráját mélységesen átalakító” reformját. 

Az antikommunista ellenzéki múltú Morawiecki több korábbi nyilatkozatában kifogásolta a kommunista rendszerrel 1989 előtt kollaboráló számos bíró jelenlétét a jelenlegi lengyel igazságügyben.

„Mondhatjuk, hogy a jó francia példát vesszük mintául” – jegyezte meg a kormányfő a lengyel bírósági reformról. 

 A hetes cikk kapcsán Krzysztof Szczerski, a lengyel elnök kabinetfőnöke és külügyi államtitkára – akit a jövő év elejére kilátásba helyezett kormányátalakítás utáni új külügyminiszterként is emlegetnek – azt mondta hétfőn a lengyel közszolgálati rádió első csatornájának: „valaki olyan forgatókönyvet sugall”, miszerint jobb lenne az Európai Unió (EU) megreformálásáról folytatott vitából nemcsak az éppen kilépő Egyesült Királyságot, hanem az euróövezetbe szintén nem tartozó Lengyelországot is kihagyni.

E forgatókönyv része az, hogy a jogállamisági eljárással „kissé sarokba szorítják Lengyelországot”, hogy hangja majd „ne legyen annyira hallható” – vélte Szczerski, hibásnak, „EU-ellenesek”, Európát gyengítőnek minősítve az ilyen stratégiát.

(MTI)