A különleges szabályok a határtérségre, valamint más határellenőrző pontokra, például repülőterekre és vasútállomásokra is érvényesek. Lehetővé teszik a hatóságok számára járművek és személyek megállítását és átkutatását a határövezetben, és a stratégiai objektumok és infrastruktúra védelmét is megerősítik.

Hirdetés

Litvánia határos az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi exklávéval, valamint a Moszkvával szövetséges Fehéroroszországgal. A balti ország a biztonsága elleni közvetlen fenyegetésnek tekinti Oroszország ukrajnai háborúját.

Ingrida Simonyte litván miniszterelnök a parlamentben azzal indokolta a szükségállapot meghosszabbítását, hogy a határhelyzet semmit sem javult, sőt romlott, és újabb orosz csapatok jelentek meg Fehéroroszországban.

A szükségállapotot az Ukrajna elleni orosz hadművelet február 24-i kezdete után azonnal életbe léptették, és azóta kétszer meghosszabbították. Míg kezdetben az ország teljes területén érvényben volt, a legutóbbi, szeptemberi meghosszabbítás után már csak a határ menti területekre és határellenőrzési pontokra korlátozódott.

Korábban írtuk

A litván hatóságok 2021 novemberében hirdettek először szükségállapotot a határtérségben, miután több ezer migráns próbált meg illegálisan bejutni Fehéroroszországból az Európai Unióba.