Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Szergej Karpuhin (szerk.)
Hirdetés

A fehérorosz elnök ugyanakkor felszólította a Nyugatot, hogy „hallgasson a józan észre”, és térjen vissza a biztonságról folytatott konstruktív párbeszédhez.

Vlagyimir Putyin hétfőn utazott Fehéroroszországba, amely közvetlenül nem vesz részt az ukrajnai háborúban, de lehetővé tette, hogy Moszkva a területéről indítson támadást a február 24-én kezdődött invázió elején.

A fehérorosz elnök hangsúlyozta, hogy „egyes nézeteltérések ellenére” Fehéroroszország és Oroszország megtalálja a választ minden fenyegetésre.

„A fehérorosz-orosz kapcsolatok javulása természetes válasz volt a változó nemzetközi helyzetre. (…) Véleményem szerint néhány nézeteltéréstől eltekintve megtaláljuk a hatékony választ a kihívásokra és fenyegetésekre” – mondta Lukasenka.

Korábban írtuk

Vlagyimir Putyin a gazdasági együttműködés kérdéseiről beszélt. Kijelentette, hogy Moszkva kész továbbra is segíteni Fehéroroszországot az atomenergetikai fejlesztésekben.

„Minden téren aktívan együttműködünk. Az energetika területén Oroszország a saját terhére folytatja az atomerőmű építését. Az első energiablokk már működik” – mondta az orosz elnök.

Putyin megjegyezte, hogy Oroszország szállíthatna több gázt is Fehéroroszországnak, de ehelyett működik az atomerőmű, az általa termelt energia nagyjából 4,5 milliárd köbméter földgáznak felel meg. „Készek vagyunk tovább fejleszteni ezt a projektet, és újabb energiablokkokat építeni” – tette hozzá.

Oroszország a Hrodno megyei Osztrovecben épít atomerőművet, a két reaktorblokk teljesítménye 1200 megawatt, az elsőt 2020 novemberében kapcsolták rá a fehérorosz energiahálózatra.

Az orosz elnök minszki látogatása előtt szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy ostoba és alaptalan koholmányok azok a publikációk, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői minszki látogatása arra fogja kényszeríteni Fehéroroszországot, hogy vegyen részt az Ukrajna elleni orosz „különleges hadműveletben”.