Fotó: shutterstock.com, szerk.
Hirdetés

A közlemény szerint a franciául és spanyolul folytatott 45 perces megbeszélés során a pápa üdvözölte Franciaország nemzetközi szintű „konstruktív kezdeményezéseit” a járvány kezdete óta.

A hozzáállásban és a válaszokban is sok az egyetértés, a szegény országok adósságainak eltörlését, Afrika megsegítését, a nemzetközi konfliktusokban szorgalmazott fegyverszünetet és humanitárius szüntetet, vagy az egységes és szolidáris európai fellépés szükségességét illetően – hívta fel a figyelmet a francia elnöki hivatal.

Április 12-én a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, Emmanuel Macron pedig másnap esti televíziós beszédében az afrikai országok adósságának eltörlését kérte a pandémia elleni megfelelő küzdelem érdekében, utóbb azonban már inkább törlesztési moratóriumot szorgalmazott az adósságok visszafizetésére.

A pápa támogatásáról biztosította Emmanuel Macront a franciaországi járványhelyzet miatti megpróbáltatásban, amely eddig több mint 20 ezer halálos áldozatot követelt.

A Párizs által kezdeményezett telefonegyeztetés a harmadik megbeszélés volt a pápa és Emmanuel Macron között, aki 2018 júniusban tett látogatást a Vatikánban, majd 2019 májusban a párizsi Notre-Dame-székesegyház egy hónappal korábbi tűzvésze ügyében beszéltek egymással.

Franciaországban stagnál a halálozások mértéke, fokozatosan csökken a kórházi beteg száma
Franciaországban az elmúlt 24 órában 531-gyel 20 796-ra emelkedett a koronavírus-járvány kórházakból, idősotthonokból és más szociális intézményekből jelentett halálos áldozatainak a száma az előző napi 547 után, és folytatódott a kórházi betegek számának csökkenése – közölte kedd este a francia egészségügyi tárca járványügyi felelőse.
Kórházban 387-en hunytak el a fertőzés következtében az elmúlt 24 órában a hétfői 444 után, és ezzel 12 900-ra emelkedett a kórházi halottak száma. Az idősotthonokból és a szociális intézményekből – ahol a járvány kezdete óta 7896-an vesztették életüket – 144 új halálesetet jelentettek az előző napi 103 után.
A járványügyi illetékes megerősítette, hogy 13. napja csökken a súlyos betegek száma az intenzív osztályokon, ahol jelenleg 5433-an fekszenek, de a szám még mindig magasabb, mint a járvány kezdete előtt rendelkezésre álló ötezer intenzív ágy.
Jérome Salomon emlékeztetett arra, hogy a francia egészségügy a járvány kezdetén 5 ezerről 10 ezerre növelte az intenzív ágyak számát, „amiről senki nem gondolta, hogy lehetséges”. Hozzátette, hogy ez a kapacitás ugyanakkor hosszú ideig nem tartható, hiszen annak köszönhető, hogy a nem sürgős műtéteket a kórházak elhalasztották.
Kórházban hétfő este 30 106 fertőzöttet kezeltek, ami 487-tel kevesebb, mint az előző nap. A kórházakban hetedik napja csökken a betegek száma.
„A vírus terjedése még mindig magas szinten van, ezért muszáj óvatosnak maradni. Amit most teszünk, az határozza meg, hogy május 11-én, a kijárási korlátozások feloldásakor hány beteg lesz az intenzív osztályokon” – hívta fel a figyelmet az illetékes.
Az elmúlt 24 órában 1772-en hagyhatták el a kórházakat, és ezzel március 1. óta a kórházakból gyógyultan távozók száma 39 ezer fölé emelkedett. A regisztrált fertőzöttek száma 117 324, ami 2667-tel több, mint 24 órával ezelőtt.

MTI