Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon
Hirdetés

„Szeretném hinni, hogy egy megállapodást épp most véglegesítenek, és hogy csütörtökön foglalkozhatunk vele Brüsszelben” – mondta a francia elnök a német kancellárral tartott sajtótájékoztatóján a dél-franciaországi Toulouse-ban a közös francia-német kormányülést követően.

„Egyre inkább úgy gondolom, hogy meglesz a megállapodás” – hangsúlyozta Angela Merkel.

„Az utolsó sprinthez érünk” – tette hozzá.

Emmanuel Macron szerint „pozitívak a visszhangok”, s az európai vezetők reménye és szándéka az, hogy az európai csúcstalálkozón megszülessen a megállapodás.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerdán közölte, a felek képviselőinek sikerült megegyezniük az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól.

Angela Merkel és Emmanuel Macron egyaránt megköszönte Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója munkáját, akinek „sikerült megőriznie az európaiak egységét” a hosszú tárgyalások kezdete óta.

„Az alapok megvannak, elméletileg csütörtökön el is fogadhatjuk ezt a megállapodást az Egyesült Királysággal” – közölte Donald Tusk Brüsszelben, hozzátéve, hogy így elkerülhető lenne a rendezetlen kilépéssel járó „káosz és katasztrófa”.

Michel Barnier szerint viszont még vannak „fontos rendezendő problémák”. Boris Johnson brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának szakpolitikai irányadó testülete, az 1922 Bizottság szerda esti ülésén a Brexit-megállapodás esélyeire utalva úgy fogalmazott: a meghódítandó hegycsúcs már nincs messze, de még mindig felhőkbe burkolózik.