A határt átlépő illegális bevándorlók nem próbálják már meg elkerülni a letartóztatást az Egyesült Államokban, hanem egy új módszerrel próbálkoznak: hagyják, hogy elfogják őket, tudván, hogy a Biden-kormányzat politikája miatt úgyis szabadon engedik őket. Erről a határőrség vezetői számoltak be.

Hirdetés

Az ügyre az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottsága előtt derült fény több határőrizeti vezető vallomása alapján, amit május és szeptember között tettek. Az iratokat a Daily Mail tekintette át. Májusban Aaron Heitke, a San Diego-i szektor járőrszolgálati főügynöke azt mondta a nyomozóknak, hogy egy új jelenség a határon, hogy növekszik azoknak az illegális bevándorlóknak a száma, akik nem próbálják elkerülni a letartóztatást, hanem átadják magukat a hatóságoknak.

Egy másik ügynök, Gloriza Chavez a Rio Grande Valley szektorból megerősítette Heitke megjegyzéseit, és szeptemberben azt mondta a bizottságnak, hogy sok családot láttak, akik kifejezetten átadták magukat az határőröknek vagy rendőröknek. John Modlin, az arizonai Tucson szektor vezető járőrügynöke júliusban azt mondta a nyomozóknak, hogy mostanában nem ritka, hogy egy 200-300 fős csoport feladja magát, és ezt a legeldugottabb területeken teszik. Jason Owens, a Del Rio-i szektor járőrszolgálati főügynöke májusban pedig arról számolt be a bizottságnak, hogy az illegális bevándorlók nagy része feladja magát. Ezek a csoportok csak az ő szektorában néha több mint 500 emberből álltak, akik várták, hogy a hatóság megérkezzen, és elfogja őket.

Mark Green republikánus képviselő, aki a bizottság elnöke, a Daily Mailnek úgy fogalmazott: Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter politikája olyan mértékben ösztönzi a törvényszegést, hogy rekordszámú illegális bevándorló adja fel magát a határőröknek, arra számítva, hogy szabadon engedik őket, ahelyett, hogy megpróbálnának elfogás nélkül átszökni a határon.

Korábban írtuk

A teljes cikket IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashatja.