Fotó: ShutterStock/Gints Ivuskans
Mark Rutte
Hirdetés

Az NlTimes hírportál tudósítása szerint a hétfő esti felszólalásban Rutte elmondta: létezik egy olyan lehetőség, miszerint Ukrajna „potenciális tagjelölt” lesz, és előírják neki, milyen lépéseket kell megtennie, hogy megkapja a rendes tagjelölti státuszt. „Ez történt Bosznia-Hercegovina esetében is. Talán ez segítené az ukrán kormányt”, továbbra is ösztönzőleg hatna rá – tette hozzá a holland kormányfő.

Rutte szerint Ukrajna az ellene indított orosz háború előtt „nagyon messze volt” a tagjelöltségtől.

Azzal kapcsolatban, hogy több európai uniós tagállam vezetője úgy nyilatkozott, hogy „Ukrajna az európai család része”, Rutte azt mondta: ezek inkább „érzelmi”, mintsem „jogi” jellegű kijelentések voltak.

A holland parlament alsóházában több párt, köztük a baloldali liberális Demokraták 66, a Zöldek és a szociáldemokrata Munkapárt is azt szorgalmazza, hogy Ukrajna minél előbb váljon tagjelöltté, a kormányzó Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért azonban vonakodna a státusz megadásától.

Korábban írtuk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök márciusban hivatalosan is kérvényezte országa felvételét az Európai Unióba. Több uniós tagállam áprilisban nyilatkozatot írt alá, amelyben a tagjelölti státusz megítélését és a csatlakozási folyamat felgyorsítását szorgalmazta.

Rutte kétségét fejezte ki aziránt is, hogy a csatlakozási kérelmét március elején benyújtó Moldova rövidesen tagjelölti státuszt kapna. Nem zárta ki azonban, hogy ezek az országok a folyamat végén majd csatlakoznak az EU-hoz, amennyiben megfelelnek a feltételeknek.