Matteo Salvini úgy vélte, több megoldás is létezik a tömeges migráció megállítására, „semmilyen beavatkozást nem szabad kizárni” – tette hozzá. Nem szabad megismétlődnie annak, ami a héten Lampedusa szigetén zajlott le több ezer migráns majdnem egy idejű érkezésével – hangsúlyozta.

Hirdetés

Korábban Salvini az országgal szembeni hadüzenetnek nevezte azt, hogy egy nap leforgása alatt több mint száztíz csónak érkezett több mint ötezer emberrel. Salvini úgy vélte, „nem spontán jelenségről van szó, a tömeges indulásoknak rendezői vannak”.

Matteo Salvini az interjúban kifejtette, a migránsokat szállító észak-afrikai és olasz bűnszervezetek együttműködnek a Földközi-tenger déli és északi partján. A Liga vezetője, korábbi belügyminiszter, aki jelenleg a kikötőkért is felelős infrastrukturális és közlekedési tárcát irányítja, hozzátette, az a benyomása, hogy az emberkereskedők mellett egyes európai országok is hozzájárulnak a mostani migrációs áramlathoz a bevándorlókat szállító civilszervezetek támogatásával. Hozzátette, azokra a kormányokra gondol, melyek euró milliókkal finanszírozzák egyes szervezetek tengeri misszióit.

Salvini megjegyezte: őt bíróság elé állították, mert 2018-ban nem engedte partra szállni az Open Arms spanyol hajón érkezőket, amelyet Barcelona önkormányzata támogat – mondta a jobboldali politikus. Hangoztatta, Németország támogat olyan civil szervezeteket, amelyek Olaszországban teszik partra a menedékkérőket.

Korábban írtuk

Határozottabb fellépést sürgetett az illegális bevándorlás megállítására Andrea Crippa a párt országos főtitkár-helyettese is, aki szerint Giorgia Meloni kormányfő mostanáig követett „diplomáciai erőfeszítése nem működik”. Crippa az affaritaliani hírportálnak kifejtette, hogy Meloni a kiindulási és tranzitállamokkal való megállapodásban látja a megoldást, de a nyáron Tunéziával tető alá hozott egyezmény kudarcba fulladt, az észak-afrikai állam nem állította le az indulásokat.

„A diplomáciai út a semmibe vezetett, egy nap alatt közel hatezren érkeztek, a tunéziai kormány egyértelműen hadüzenetet küldött Olaszországnak” – jelentette ki Andrea Crippa. Lampedusa négyszáz fős menekülttáborában továbbra is több mint négyezren szoronganak. A többségében közép-afrikai és tunéziai fiatal férfiak be sem férnek a regisztrációs központba, a tábor körül telepedtek le a szabad ég alatt, ahol a vöröskereszt igyekszik őket ellátni.