Matteo Salvini kijelentette, a jelenlegi Európában legfeljebb arról lehet dönteni, hogy „jobboldalon vagy baloldalon akarsz-e játszani, miközben ezen a kispályás focin kívül ott van a világ egésze”.

Hirdetés

Hozzátette, a közeledő Európai Parlamenti (EP-) választások előtt is arról folyik a vita, hogy Ursula von der Leyen másodszorra is az Európai Bizottság elnöke legyen. Salvini szerint ez azt jelentené, „ha elegánsan akarunk fogalmazni, hogy Európát széles megállapodás irányítaná, vagy ha másképpen akarjuk mondani, egy tákolmány szocialistákkal, néppártiakkal és szükség szerint csipetnyi liberálisokkal, kis zöldekkel is, mintha vegyes sült lenne”.

Matteo Salvini történelmi fordulópontnak nevezte a június 9-i EP-választásokat. Hangsúlyozta, hogy „szabadon gondolkodó fejekre van szükség, amelyek túl tudnak látni a másoktól előre kitervelt játékszabályokon”.

„Európának ismét a munkához és a biztonsághoz való jogot kell a középpontba helyeznie” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk