Medvegyev, aki az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, aláhúzta: a szankciókat megtorlandó azt fontolgatják, hogy elrendelik az Oroszországban elhelyezett nyugati vagyonok befagyasztását. A moszkvai kormány emellett azt sem zárja ki, hogy államosítja az Egyesült Államokban, az Európai Unióban, valamint más nem baráti térségekben regisztrált vállalkozások oroszországi vagyonát.

Hirdetés

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada pénteken bejelentette, hogy büntetőintézkedésekkel sújtja Vlagyimir Putyin elnököt és Szergej Lavrov külügyminisztert.

Medvegyev szerint a szankciók a nyugati országok politikai tehetetlenségét tükrözik, és csak segítenek Oroszország egységének megteremtésében. A büntetőintézkedések miatt Moszkva teljesen felülvizsgálhatja viszonyát a Nyugattal – tette hozzá.

A volt elnök diplomáciai kapcsolatok felfüggesztését is kilátásba helyezte.

Korábban írtuk

„Nincs különösebb szükség a diplomáciai kapcsolatok fenntartására” – írta. „Távcsöveken és célkereszteken keresztül is nézhetjük egymást” – tette hozzá.

Medvegyev „nagyon tisztességtelennek” nevezte, hogy az Európa Tanács felfüggesztette Oroszország képviseleti jogát a Tanács intézményeiben. Jelezte: ez jó indok arra, hogy végleg távozzanak a szervezetből, és újra életbe léptessék a halálbüntetést Oroszországban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban hadműveletet rendelt el az ukrajnai Donyec-medencében, miután korábban elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott két „népköztársaság” függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától. Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadnak célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.