A jogászból lett politikus és konzervatív kabinettjének 17 tagja a lisszaboni Ajuda Palotában tették le hivatali esküjüket Marcelo Rebelo de Sousa elnök előtt.

Hirdetés

Az első kormányülést már szerdára kitűzték. Luís Montenegro felszólította az ellenzéket, hogy engedje dolgozni az új kormányt. „Reménytelve tekintünk a jövőbe” – jelentette ki az 51 éves kormányfő.

A kisebbségi kormány első megmérettetése másfél hét múlva várható a kormányprogramról szóló parlamenti szavazáson. Amennyiben Luís Montenegro kudarcot vall a szavazáson, úgy újabb előrehozott választás várható.

A jobboldali pártokat tömörítő Demokratikus Szövetség (AD) nyerte ugyan a március 10-i előrehozott parlamenti választásokat, Portugáliában maga mögé utasítva a több mint nyolc éven át kormányzó baloldali Szocialista Pártot (PS), az abszolút többséget azonban nem sikerült elérnie. Az AD 80 képviselővel rendelkezik a 230 fős parlamentben. Rebelo de Sousa államfő ennek ellenére Luís Montenegrót bízta meg kormányalakítással.

Korábban írtuk

A választás egyik nagy nyertese az André Ventura vezette jobboldali Chega (Elég!) párt, amely az addigi 12-ről 50-re tudta növelni képviselői számát, s ezzel a harmadik legerősebb politikai erővé lépett elő António Costa volt miniszterelnök szocialistái után.

Luís Montenegro kizárta az együttműködést a Chegával. Mindemellett a konzervatívok és szocialisták nagykoalíciója is kizártnak számít az áthidalhatatlan ellentétek miatt.