Fotó: ShutterStock.com/Ramon Espelt Photography (illusztráció)
Hirdetés

A Geopolitical Futures elemzőportál irányítója a szombaton megjelent interjúban úgy vélte, hogy „az Európai Unió mint szuperkormányzat időszaka csak átmenetinek bizonyult. Nem arról van most szó, hogy a nemzetállamok felemelkednének, hanem arról, hogy sohasem merültek feledésbe. A nemzetállamok nem ruházhatják át a szuverenitásukat egy multinacionális tényezőre.”

Friedman azt mondta, hogy az európai közösség „mint szabadkereskedelmi együttműködési forma, jó elképzelés”.

„A közös európai kormányzás eszméjét ugyanakkor túlgondolták: ehhez az EU a kellő önbizalommal sem rendelkezett, a tagállamok pedig – és ez a fontosabb – visszavették a szuverenitást. Nem Brüsszelhez rohangáltak, hogy mit tegyenek, hanem maguk cselekedtek.”

Úgy vélte, hogy az EU-nak „most megmutatkoztak a korlátai. Háború vagy járvány idején nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy számonkérhető döntéseket hozzon”.

Az elemző beszélt arról is, hogy mi lehet a járvány hatása az amerikai elnökválasztásra. Mint mondta, a jelenlegi elnök, „Donald Trump megítélése most egész jó, ideértve a kétezer milliárd dolláros gazdasági élénkítőcsomag fogadtatását. Az elnöknek most egyszerre kell egy természeti, gazdasági és társadalmi válságot menedzselnie. Különös ember, és bírálatok is érik, de a polgárok általában úgy látják, hogy ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, és érti, miről van szó. Ellenfele, Joe Biden teljességgel láthatatlan, kámforrá vált.”

Trumpnak szerinte előbb-utóbb meg kell hoznia „azt a nehéz döntést, hogy fenntartsuk-e a távolságtartást vagy feloldjuk”. Úgy vélte, ha az elnök „megfelelően lép, akkor a nagy vezetőink egyikeként vonulhat be az amerikai történelembe”.