Az NKE tudományos platformján – a ludovika.hu-n – megjelent elemzésben egyebek mellett azt írta, hogy a 2024. június 6. és 9. között tartandó EP-választások a tizedik olyan alkalmat jelentik majd az integráció történetében, amikor a polgárok az urnákhoz járulhatnak.

Hirdetés

A választási eredményeket 1979-től kezdődően megvizsgálva az állapítható meg, hogy a két legnagyobb frakciója mindig a baloldali, balközép pártoknak – mai nevén: Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoportja -, illetve a konzervatív, kereszténydemokrata jobbközép politikai erőknek – mai nevén: Európai Néppárt képviselőcsoport – volt.

A 2024-es választásra vonatkozó közvélemény-kutatások alapján az első két helyen várhatóan a megszokott módon a balközép és a jobbközép pártok végeznek, a harmadik legnagyobb frakció viszont ismét jobboldali, euroszkeptikus politikai erőkből állhat. A felmérések szerint az Identitás és Demokrácia képviselőcsoportja több mandátummal rendelkezhet majd, mint a liberális Renew Europe.

Az elemzés alapján a jelenlegi politikai környezetben ráadásképpen a voksolás utáni folyamatok is alakíthatják még az EP-ben az erőviszonyokat; 2021 márciusától a nagyobbik magyar kormánypárt nem tagja az Európai Néppártnak, így jelenleg képviselői függetlenként tevékenykednek az Európai Parlamentben. „A júniusi választást követően azonban ez nagy valószínűséggel változni fog, és a Fidesz újra részévé válik egy frakciónak. Az egyik lehetséges út az Identitás és Demokráciához való csatlakozás, amely magában foglalja például a francia Nemzeti Tömörülést, az olasz Ligát, valamint a német Alternatíva Németországért (AfD) nevű szervezetet, ahonnan már jelezték, hogy üdvözölnék a magyar kormánypárt érkezését. A másik eshetőség, hogy a Fidesz ahhoz az Európai Konzervatívok és Reformerekhez csatlakozik, amelynek tagjai között szerepel egyebek mellett a kormányzó Olaszország Fivérei párt, a lengyel Jog és Igazságosság, továbbá a spanyol Vox” – írta a kutató, hozzátéve, az utóbbi esetben, a Fidesszel kiegészülve, a harmadik és negyedik legnagyobb frakció is euroszkeptikus nézeteket vallana az Európai Parlamentben a friss mandátumbecslések alapján, a liberálisok pedig az ötödik helyre szorulnának vissza.

Korábban írtuk

Az elemzésben kitért arra is: az EP-választási eredményeknek és az abból fakadó erőviszonyoknak gyakorlati és szimbolikus jelentőségük is van. Az egyik legelső megnyilvánulása ennek az Európai Bizottság (EB) elnökének megválasztása. Az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkelyének 7. bekezdése értelmében az Európai Parlament választja meg – abszolút – többséggel az EB első emberét.

Idén ehhez a 720 fős testületben 361 képviselő támogatása lesz majd szükséges. A most prognosztizált mandátumok alapján nem kell aggódnia a legnagyobb esélyesnek, az újabb megbízásra vágyó Ursula von der Leyennek, hiszen a balközép, a jobbközép és a liberális frakció együttesen ennél jóval több főt tehet majd ki.

Az euroszkeptikus frakciók további erősödésével azonban júniusig még megváltozhat ez a helyzet, és a támogatásért cserébe valamilyen fajta alkura lesz szükség a felek között.

Az NKE elemzője szerint ugyanez igaz az EP-választások hatására az unió működésére. Akár érdemi hatásuk lesz a jogszabályjavaslatok elfogadására a megerősödő jobboldali képviselőcsoportoknak, akár nem, szavuknak, érdekeiknek az eddiginél nagyobb súlyuk lesz, mellyel a közvéleményt, és rajta keresztül akár a bizottság javaslatait is alakíthatják.

Ezen frakciókban lévő pártok megnövekedett támogatottsága pedig mindenféleképpen jelzésértékű kell, hogy legyen az uniós döntéshozók számára az eddigi gyakorlatot illetően – áll az elemzésben.