A közlemény szerint a kormányfő jól érzi magát, keddtől már a szokásos mederben folytatja a munkát. Garibasvili április 6. óta karanténban volt, otthonról dolgozott. A miniszterelnök víruskontaktjai között volt Szalome Zurabisvili elnök is, aki emiatt szintén elkülönítette magát.

Hirdetés

A kaukázusi ország kormányának tagjai közül eddig David Zalkaliani külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Natela Turnava gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős miniszter, Levan Davitasvili környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszter fertőződött meg a kórral. Szintén elkapta a koronavírust korábban Giorgi Gaharia előző miniszterelnök és Ivane Macsavariani korábbi pénzügyminiszter is.

A 3,7 millió lakosú Georgiában eddig 297 728 koronavírus-fertőzöttet (ami a lakosság nyolc százalékának felel meg) és a fertőzéshez köthető 3959 halálesetet regisztráltak, valamivel több mint 282 ezren meggyógyultak.

A lakosságot március 15. óta oltják a koronavírus ellen, az AstraZeneca és a Pfizer vakcináival, az egészségügyi minisztérium szerint eddig legalább 31 ezer embert oltottak be. A hatóságok az év végéig a lakosság 60 százalékát tervezik beoltani a nyájimmunitás eléréséért.

Korábban írtuk