Hirdetés

A Bajorország tartományi város rendőrségének tájékoztatása szerint a feltételezett elkövető egy Würzburgban élő, 24 éves szomáliai származású fiatalember.

Három embert megölt, több embert megsebesített. A rendőrök leterítették egy lövéssel. Nincs életveszélyben.

Nincsenek arra utaló jelek, hogy lettek volna társai – közölte a rendőrség.

Egyben kérték, hogy senki ne terjesszen felvételeket a würzburgi belvárosban történt esetről.

Korábban írtuk

„Kérjük, tiszteljétek az áldozatok magánszféráját” – írták a Twitteren.

Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy kormánya együtt gyászol az áldozatok hozzátartozóival, és reménykedik a sebesültek felépülésében.

Mint írta, köszönet illeti a rendőrséget a gyors beavatkozásért, és „nagy köszönet és tisztelet a sok polgárnak, akik elszántan szembeszálltak az elkövetővel”.

A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a feltételezett elkövető pszichikailag zavart.