Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Mark Milley amerikai tábornok, a Vezérkai Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke az afganisztáni háború befejezéséről a Pentagonban tartott sajtóértekezleten 2021. szeptember 1-jén
Hirdetés

„Katonai megítélésem szerint (…) a körülmények azt valószínűsítik, hogy polgárháború alakul ki” – mondta Milley tábornok a Fox News amerikai hírtelevíziónak washingtoni idő szerint szombaton a németországi Ramstein légi támaszpontról nyilatkozva.

„Azt nem tudom, hogy a tálibok képesek lesznek-e megszilárdítani hatalmukat és kormányt felállítani” – tette hozzá.

A tábornok arra figyelmeztetett, hogy ha hatalmi vákuum alakul ki, azt terrorista csoportok kihasználhatják.

„A következő egy, két, három év során újraéledhet a terrorizmus a térségben. Figyelni fogunk erre” – tette hozzá Milley.

Korábban írtuk

Az amerikai katonák utolsó csoportjai múlt héten hagyták el Kabult, amivel az Egyesült Államok és a szövetségesei mintegy húszéves afganisztáni katonai művelete ért véget.

A csapatkivonás fő érveként a Biden-kormányzat arra hivatkozott, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot gyakorlatilag teljesen felszámolták, és nem képes a jövőben amerikai célpontokat támadni Afganisztánból.

Az ENSZ szerint az al-Kaida szinte minden második afganisztáni tartományban jelen volt a külföldi csapatok kivonása előtt.