Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Hirdetés

Piotr Müller sajtótájékoztatóján azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy a bírák kinevezését szabályozó törvények hatályon kívül helyezése kizárólag az alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, a legfelsőbb bíróság ebben nem illetékes. Az utóbbi szerv abban sem illetékes, hogy megállapítsa, ki számít bírónak, és ki nem, ez az alaptörvény szerint az államfőre tartozik – szögezte le Müller.

A legfelsőbb bíróság hatvan, az előző kormányok idején kinevezett tagja csütörtökön – annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság előző nap az ülésüket felfüggesztette – határozatot adott ki, mellyel szabálytalannak minősítettek minden olyan jövőbeni pert, amelyben a 2015 óta hivatalban lévő PiS-kormányzat idején kinevezett bírók ítélkeznek.