Hirdetés

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a lehetőséggel elsőként a naponta sok emberrel érintkezésbe lépő egészségügyi és oktatásügyi alkalmazottak, valamint a szociális munkások élhetnek. A vakcinát 70 fővárosi felnőttrendelőben ingyenesen és önkéntes alapon fogják beadni, szombattól kezdődően. Anasztaszija Rakova polgármester-helyettes pénteken a Moszkva 24 televíziónak elmondta, hogy az év végéig a fővárosban a jövő év elejéig tovább száz oltóhely nyílik meg és a számuk később tovább bővül majd.

A védőoltás igénylésére jogosult foglalkozási kategóriák köre a későbbiekben, a vakcinautánpótlás függvényében, bővülni fog. Az oltásra 18 és 60 év közötti igénylők jelentkezhetnek a polgármesteri hivatal honlapján. Nem kaphatják meg a két injekcióból álló adagot az ennél idősebbek, a terhes nők, egyes krónikus betegségekkel élő emberek, valamint olyanok, akik az elmúlt két hét alatt felső légúti fertőzésen estek át, vagy egy hónap alatt valamilyen más védőoltást kaptak.

A kifejlesztői szerint 95 százalékos hatékonyságú Szputnyik V vakcinakúra két oltásból áll, amelyeknek beadása között 21 napnak kell eltelnie. A vakcinációról a páciensek igazolást kapnak. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán arra utasította Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettest, hogy készítse elő a koronavírus elleni széles körű országos védőoltáskampány jövő heti megkezdését, elsősorban az orvosok és tanárok körében. Putyin elmondta, hogy tudomása szerint már több mint kétmillió adagnyi Szputnyik V típusú vakcina áll rendelkezésre, ami lehetőséget ad „ha nem is a tömeges, de a széles körű” vakcinációra.

Az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium pénteki közlése szerint a Szputnyik V-ből legyártott adagok mennyisége hamarosan eléri a kétmilliót, ami lehetővé teszi az orosz lakosság tömeges beoltását. A tárca rámutatott, hogy a gyártás folyamatosan bővül, és egyre több vakcina kerül polgári forgalomba. Anna Popova orosz tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője csütörtök este a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy orosz szakemberek legkevesebb tíz Covid-19 elleni vakcinát fejlesztenek, a tömeges tesztelés szakaszában lévő Szputnyik V és EpiVacCorona oltóanyagon felül.

Korábban írtuk

Mihail Murasko egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy a rizikócsoportok tagjai közül addig 100 ezer embert oltottak be. A Szputnyik V tesztelésének harmadik szakasza 40 ezer önkéntes bevonásával folyik. Anasztaszija Rakova polgármester-helyettes egyébként pénteken azt mondta, hogy a Moszkvában Covid-19 ellen beoltottak közül mindössze 1,5 százaléka kapta el a fertőzést. Közölte, hogy a fővárosban eddig több mint 20 ezren kapták meg a vakcina mindkét dózisát és közülük 273-an betegedtek meg.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 27 403-mal 2 402 949-re emelkedett a pénteken közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 19,7 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 472 021, a halálos áldozatoké 569-cel 42 176-ra, a felépülteké pedig 28 901-gyel 1 888 752-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 78,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 533 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 524 489 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Tatyja Golikova pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az új koronavírus terjedésének üteme lelassult. November 1-je óta a 85 oroszországi régió 50-ről 61-re nőtt azoknak a száma, ahol lelassult a fertőzés vagy valamilyen szintű stabilizáció tapasztalható. Azoknak a térségeknek a száma, ahol a növekedés folytatódik, 33-ról 23-ra csökkent. Golikova arról tájékoztatott, hogy négy régióban – Szentpéterváron, Szmolenszk és Orjol megyében, valamint Szevasztopolban – a koronavírusos páciensek kezelésére alkalmas ágyállomány több mint 90 százaléka foglalt. Országos szinten ez az arány a csütörtök reggeli összesítés szerint 75,9 százalék volt.