„”A The Telegraph értesülései szerint komoly veszélybe kerülhetnek az Ukrajnába küldhető fegyverszállítmányok, ugyanis Nagy-Britanniának elfogytak az adományozható védelmi felszerelései.

Hirdetés

Más országoknak is közbe kell lépniük, és nagyobb terhet kell vállalniuk

– nyilatkozta a lapnak a forrás.

Ben Wallace volt védelmi miniszter hozzátette, hogy lemondása előtt arra kérte Rishi Sunak miniszterelnököt, hogy költsön további 2,3 milliárd fontot Ukrajna támogatására

Hozzátette, hogy az Egyesült Királyságot Németország már most megelőzte a katonai adományozásban, ezért szükséges lenne eddig vállalt finanszírozás további, 50 százalékos növelése. Az EU-nak és a NATO-nak egyaránt aggályai vannak a támogatás csökkenése miatt, mivel a konfliktus a 20. hónapjába lép.

Korábban írtuk

A lap szerint nyugati szövetség az elmúlt napokban számos csapást szenvedett el. Ukrajna támogatása ugyanis csökkent az Egyesült Államok költségvetési tervezete miatt, a választást egy oroszbarátnak mondott párt nyerte Szlovákiában, valamint Lengyelország és Kijev közötti viták is felerősödtek a gabonaszállítások miatt.

Az eredeti cikk IDE kattintva a Mandiner honlapján olvasható.