Hirdetés

Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján kijelentette: ideje, hogy Svédország csatlakozzon a katonai szövetséghez, ami a szövetséget erősíteni, a tagországok biztonságát pedig növelni fogja.

Közölte: Stockholm fontos lépéséket tett Törökország kéréseinek teljesítésére, egyebek kellett módosította alkotmányát, visszavonta a törökországi fegyverkivitelre vonatkozó korlátozásokat és megerősítette terroristaellenes szabályozását. Elhárult minden akadály a svéd NATO-tagság ratifikálása elől – jelentette ki.

„A svéd NATO-csatlakozás minden szövetséges biztonsági érdeke, ezért a bővítés ezen fejezetét amilyen gyorsan csak lehet, le kell zárni” – fogalmazott Stoltenberg, majd hozzátette: a késlekedés csak azok számára hoz hasznot, akik a NATO egységének megbontásán munkálkodnak. Ezek között a fititkár Oroszországot és a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) említette.

Bejelentette: a kedden és szerdán tartandó vilniusi csúcstalálkozót megelőzően hétfőn megbeszélésre hívja a török és svéd vezetőket.

„Az a fontos, hogy a jövő héten eredményt érjünk el a svéd csatlakozás ügyében” – tette hozzá a NATO-főtitkár.

Tobias Billström svéd külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a jövő héten Ankara jóváhagyja országa NATO-csatlakozását.

„Reménykedünk és pozitív döntést várunk a jövő héten, de hangsúlyozni szeretném, hogy ez Törökországon múlik” – fogalmazott a svéd külügyi tárcavezető.

Korábban írtuk