Fotó: ShutterStock/Julia Kuznetsova
Alekszej Navalnij
Hirdetés

Innformációk szerint a hivatalosan keddtől érvényes korlátozó intézkedések listáján Alekszandr Kalasnyikov, az oroszországi Büntetés-végrehajtási Szolgálat vezetője, Alekszandr Basztrinkin, az orosz Nyomozó Bizottság vezetője, Igor Krasznov főügyész, valamint Viktor Zolotov, az orosz Nemzeti Gárda igazgatója szerepel.

Az intézkedések között utazási tilalom és vagyoni eszközök befagyasztása szerepel.

Az uniós tagországok külügyminiszterei személyes révétel mellett egy hete zajlott tanácskozásukon jutottak megállapodásra arról, hogy szankciókat vezetnek be mindazokkal szemben, akik felelősek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és bebörtönzéséért.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök legismertebb bírálója. Augusztus 20-án, miután ellenzékiekkel tárgyalt és korrupcióellenes leleplező videót forgatott Szibériában, rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg.

Korábban írtuk

Az illetékes moszkvai bíróság február elején letöltendőre változtatta a Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést, a büntetés feltételeinek szisztematikus megszegése miatt.