Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Loic Venance (illusztráció)
Hirdetés

Emmanuel Macron államfő azt szeretné, ha a karantént felváltó óvintézkedésekről mindenekelőtt helyi szinteken születne döntés a polgármesterek és a prefektusok közti egyeztetések nyomán, miután nem egyforma a járványszint az ország különböző területein – tudatta az Elysée-palota az államfő és a regionális vezetők megbeszélését követően.

A köztársasági elnök tíz nappal ezelőtt legalább május 11-ig meghosszabbította a március 17-én bevezetetett szigorú kijárási korlátozásokat, és egyelőre nem tisztázott, hogy milyen stratégiát képzel el a karatén után.

A párizsi Pasteur Intézet kedden közzétett tanulmánya szerint a franciák alig hat százaléka esik át a koronavírus-fertőzésen a kijárási korlátozások május 11-re tervezett végéig, ami nagyon alacsony szint ahhoz, hogy további óvintézkedések nélkül az országot ne érje el a járványnak egy második hulláma. A betegség két fő gócának számító Elzászban és a Párizs közeli Ile-de-France régióban az arány 12 százalék körül lesz, de az ország más részein alig pár százalékos.

Emmanuel Macron államfő szerda este ágazatonként és régiónként bevezetendő intézkedéseket vetített elő, ami alapján arra lehetett következtetni, hogy a franciák egy ideig még nem hagyhatják el azt a régiót, ahol a karantén két hónapját töltötték. Ezt utóbbi döntést az elnöki hivatal a helyi szintű vezetőkre kívánja bízni.

Az elnök hivatal arról viszont már döntött, hogy fokozatos lesz a tanulók visszatérése az iskolákba.

Elsőbbséget élveznek „a legkisebbek, akik még nem önállóak” és a „hátrányos helyzetű gyerekek”, de senkinek nem lesz kötelező az iskolába járás, arról a szülök dönthetnek önkéntes alapon – hívta fel a figyelmet az Elysée-palota. Azaz azokban a családokban, ahol megoldható, folytathatják a diákok az otthonról tanulást.

A tömegközlekedésben „valószínűleg kötelező lesz a maszkviselés” az elnökség szerint. Az FFP2 típusú és a sebészi maszkokat továbbra is az egészségügyi dolgozóknak tartják fent a hatóságok, és a kormány továbbra is csak javasolja a lakosság számára a maszkviselést, valamint minden egyéb egészségbiztonsági intézkedést, egyebek mellett a rendszeres kézfertőtlenítést és a társadalmi távolságtartást.

Emmanuel Macron az egyeztetésen arra ösztönözte a polgármestereket, hogy tömegesen vásároljanak lakossági felhasználására maszkokat, de ne tegyék kötelezővé, hanem ajánlásként osszák szét a lakosságnak.

A nemzeti orvosi akadémia szerdán azt kérte a kormányzattól, hogy tegye kötelezővé a maszkviselést, és úgy vélte, hogy az ajánlás nem elégséges a lakosság számára. A továbbra is hiánycikknek számító maszk az egyik legégetőbb közéleti kérdés Franciaországban, és a kormányt sokan vádolják azzal, hogy nem az egészségügyi válságot, hanem a felszerelések hiányát próbálja menedzselni.

A kijárási korlátozások feloldását május 11-én felváltó intézkedések részletes tervét május elején ismerteti a kormány.

Jóllehet a kórházban ápolt súlyos beteg száma az elmúlt két hétben már fokozatosan csökken, a járványszint még mindig magas Franciaországban: csütörtök estére egy nap alatt 516-gyel 21 856-ra emelkedett a halálos áldozatok száma az előző napi 544 után.

Kórházban 311-en hunytak el a fertőzés következtében az elmúlt 24 órában a szerdai 336 után, és ezzel 13 547-re emelkedett a kórházi halottak száma. Az idősotthonokból és a szociális intézményekből – ahol a járvány kezdete óta 8309-en vesztették életüket – 205 új halálesetet jelentettek az előző napi 208 után.

Az összesítés szerint 15. napja csökken a súlyos betegek száma az intenzív osztályokon, ahol jelenleg 5053-an fekszenek. Ez 165-tel kevesebb, mint szerdán, de a szám még mindig magasabb, mint a járvány kezdete előtt rendelkezésre álló ötezer intenzív ágy.

Kórházban csütörtök este 29 219 fertőzöttet kezeltek, ami 522-vel kevesebb, mint az előző nap. A kórházakban általánosságban kilencedik napja csökken a betegek száma, és március 1. óta a gyógyultan távozók száma 42 088-ra emelkedett.