Fotó: shutterstock.com/Ajdin Kamber (archív)
Hirdetés

A vasárnapi német lap a jobbközép CDU/CSU pártszövetség szövetségi parlamenti frakciójának írásbeli kérdésére adott kormányzati választ idézve azt írta, hogy 2022-ben 12 945 hazatelepítést hajtottak végre, és 23 337 esetben zárult eredménytelenül a művelet.

A végre nem hajtott hazatelepítések szinte mindegyike – 22 408 eset – már azelőtt meghiúsult, hogy az előkészítésért felelős tartományi rendőrség átadta volna az elutasított menedékkérőt vagy menedékkérőket a hazaszállítást intéző szövetségi rendőrségnek.

Ennek számos oka lehet. A leggyakoribb az, hogy a hazatelepítendő embereket nem találják meg a lakóhelyükön, a kormányzati kimutatás alapján 6971 esetben zárták le az eljárást eredménytelenül azért, mert a tartományi szervek nem tudták elszállítani az illetőt a kijelölt repülőtérre.

A Welt am Sonntag értesülése szerint az is gyakori, hogy törlik az adott járatot. Így például az Ukrajna elleni orosz támadás következtében nemcsak az oroszországi és ukrajnai, hanem a moldovai repülőterekre sem indítanak gépeket Németországból, Olaszország pedig 2022 decemberében egyik napról a másikra leállította az Olaszországból Németországba vándorolt és ott elutasított menedékkérők visszavételét.

Előfordul az is, hogy az elutasított menedékkérők hazájának hatóságai tagadják meg a visszafogadást, így nem tudnak elindulni például csoportos hazaszállításra szervezett charterjáratok. Ilyen esetekről számoltak be hazatelepítéssel foglalkozó tisztségviselők a Welt am Sonntagnak a többi között Nigériával és Irakkal kapcsolatban.

A lap a Hessen tartományi belügyminisztérium adatait idézve hozzátette, hogy egy sor országba, Afganisztánba, Irakba, Iránba, Marokkóba, Szíriába és Szomáliába szinte egyáltalán nem, vagy legfeljebb kivételes, egyedi esetekben lehetséges hazatelepíteni elutasított menedékkérőket. A Hessenben nyilvántartott 18 ezer elutasított menedékkérő közül nyolcezren származnak ebből az országcsoportból.

A Welt am Sonntag értesülése szerint számos művelet akkor hiúsul meg, amikor a hazatelepítendő embert már sikerült kiszállítani a repülőtérre és átadni a szövetségi rendőrségnek, és az illető hazája sem akadályozza az eljárást. Ezek közül 256 esetben az illető fizikai ellenállása miatt volt eredménytelen a művelet, 206 esetben a repülőgép kapitánya nem volt hajlandó elszállítani az illetőt, 90 esetben egészségi gondok léptek fel, 43-szor pedig a hazatelepítésre jelölt illető az utolsó pillanatban bírósági úton érte el az eljárás leállítását – ismertette a lap a CDU/CSU frakciójának megküldött kimutatást.

A Welt am Sonntag hozzátette, hogy az elutasított menedékkérők és a bűncselekmény miatt távozásra kötelezett külföldiek számához képest hagyományosan alacsony az eredményes hazatelepítések száma Németországban. A legsikeresebb év 1994 volt, amikor 53 043 eljárást zártak le eredményesen. Azóta ez a szám rendre jóval kisebb, a koronavírus-világjárvány első évében, 2020-ban például csupán 10 800 hazatelepítést hajtottak végre.

Korábban írtuk