Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
Jana Cernochová cseh (b) és Boris Pistorius német védelmi miniszter a prágai fogadási ünnepségen 2023. július 21-én
Hirdetés

Jana Cernochová megerősítette, hogy közös cseh-német kormányzati beszerzésről van szó, amelyhez esetleg még más ország is csatlakozhat. Prága azzal számol, hogy ily módon jobb árat, gyorsabb szállítást és jobb szervizt kaphat a német gyártóktól.

A cseh-német keretmegállapodást már aláírták, a részleteket is tartalmazó szerződést a felek az év végén tervezik aláírni. A cseh megrendelés értéke több tízmilliárd korona lesz – jegyezte meg a miniszter.

„Rendkívül fontosnak tartom, hogy a közös projekt megvalósításába a lehető legnagyobb mértékben a cseh ipari cégek is bekapcsolódjanak. Jó esélyt látok arra, hogy részt vegyünk a harckocsik gyártásában és karbantartásában is” – jelentette ki Jana Cernochová. 

A prágai sajtó szerint a Leopard tankok beszerzése valódi váltást jelent majd a cseh hadsereg számára, ennek köszönhetően Csehország megszabadulhat az orosz felszerelésektől való függésétől. Csehország az Ukrajnának nyújtott segítségért cserébe már korábban 14 Leopard 2A4 típusú harckocsit kapott Németországtól. Ezekből eddig három érkezett meg Csehországba. A teljes szállítmányt várhatóan 2024 közepéig veheti át a cseh hadsereg.

Korábban írtuk

Jana Cernochová és Boris Pistorius újságírók előtt megerősítették, hogy mindkét ország álláspontja változatlan az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. „Egyetértettünk abban, hogy továbbra is támogatni fogjuk az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnát, amíg csak arra szükség lesz” – szögezte le Boris Pistorius.