A járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma az előző napi 848 új esettel együtt elérte az 56 ezer 455-öt. Előző nap 18 újabb haláleset történt, így már 1445-en haltak bele a betegségbe, miközben eddig 28 ezer 931-en gyógyultak meg, közülük nyolcszázan az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 26 ezer 79-re emelkedett.

Hirdetés

Az egészségügyi alkalmazottak körében 51 újabb beteget regisztráltak, az eddig azonosított fertőzöttek száma már elérte 7591-et. Közülük eddig csak 5270-en gyógyultak meg.

Az elmúlt napban 226 beteget kellett kórházba szállítani.

Előző nap a legtöbb új beteget ismét az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből 197-et, a fővárosból Kijevből pedig 116-ot. A statisztikában a harmadik helyre ezúttal két nyugati régió, Rivne megye került 70 új fertőzöttel, a negyedikre pedig Ivano-Frankivszk megye 64-gyel.

Korábban írtuk

Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint Kijevben az azonosított fertőzöttek száma már elérte a 6613-at, eddig 126-an haltak bele a betegségbe és 2160-an győzték le a kórt. Előző nap Kijevben 27 beteget szállítottak kórházba.

Százezer lakosra számítva a legtöbb az aktív beteg jelenleg Lviv megyében (246,1), továbbá a romániai határ mellett fekvő Csernyivci megyében (212,4), a harmadik legtöbb pedig Kárpátalján (208,8).

Jelenleg 3875 Covid-29-beteg szorul kórházi ápolásra az országban, közülük 79-en vannak lélegeztetőgépen.

Előző nap 13 013 laboratóriumi, azaz PCR-tesztet végeztek el az országban, a járvány kitörése óta ezzel együtt 840 332-őt, továbbá 403 893 antitestszűrést.

Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csütörtöki szokásos válságstáb-értekezleten arra kérte a kormányzat tagjait, hogy egyelőre egy hónapnál hosszabb időre ne hosszabbítsák meg az országos karantént, mert az emberek belefáradtak, másrészről az üzleti szférának lehetőséget kell adni a működésre. Sajtóhírek szerint várhatóan a jövő héten vitatja meg a kormány a július végével lejáró karantén meghosszabbítását. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter ismertette az államfővel tárcájának azt az elképzelését, hogy az ukrajnai régiókat a helyi járványhelyzet szerint osztanák négy, azaz „zöld, sárga, narancs és vörös” zónára, és határoznának meg pontos kritériumok alapján különböző szabályokat.