Fotó: MTI/EPA

Orbán Viktor miniszterelnök kapta a lengyelországi krynicai gazdasági fórumon Az év embere díjat, a rendezvény legjelentősebb elismerését.

A díj keddi átvételekor Orbán Viktor azt mondta, ha őt kérdezték volna, sok kiváló jelöltet tudott volna felsorolni a kitüntetésre. Az elmúlt évek Közép-Európa magára találásának és reneszánszának nagy kezdőlépéseit jelentették, és a visegrádi csoportban kiváló kollégák vannak, akik mind lehettek volna Az év emberei – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a kitüntetéseket valójában ügyeknek adják, az ügyeket pedig személyeken keresztül lehet képviselni. Sok ügy érdekében lépett sorompóba az elmúlt három évtizedben, de most a Közép-Európa érdekében végzett munkáját ismerhették el a kitüntetéssel – vélekedett.

Hangsúlyozta: Közép-Európa népeinek meg kell őrizniük hitbéli, nemzeti és történelmi identitásukat, „ez nem egy rossz gúnya, amit a modern korban le kell vetni, hanem páncél, amely megvéd”, segít a túlélésben és sikeressé tehet. Azok a közösségek lesznek sikeresek, amelyeknek erős az identitása – fűzte hozzá.

Orbán Viktor azt mondta: mindenképpen meg kell védeni az identitásunkat, különben „nem jut nekünk hely a nap alatt”.

A kormányfő emellett kiemelte a magyar-lengyel barátság jelentőségét, a népek és a vezetők közötti jó kapcsolat fontosságát. A magyarok a lengyelek barátságát a legtöbbre tartják a világ népeivel ápolt barátságaik között, ezért a most kapott díj értékét növeli, hogy lengyelektől és barátságból kapta – hangoztatta a miniszterelnök.

Igor Janke lengyel politológus, az Orbán Viktorról szóló, Magyarországon is megjelent, Hajrá, magyarok! című monográfia szerzője laudációjában felidézte a miniszterelnök politikai pályafutását. Emlékeztetett arra, hogy a kemény harc győzelmet hozott a Fidesznek 2010-ben, amikor a katasztrófa szélén állt Magyarország. A párt nagyarányú győzelmet aratott, amibe sokan nem nyugodtak bele, de a kritikusoknak nem lett igazuk, Magyarország lassan kilábalt a válságból, egyre erősebbé vált, a korábban vitatott reformok hatékonynak bizonyultak, és ma a lengyel kormány hasonló úton halad – emelte ki.

A politológus úgy vélte, Orbán Viktor megmutatta, hogy mindig van lehetőség, mindig lehet változást elérni. A magyar kormányfő erős, határozott és bátor politikus, és az olyan nehéz időkben, mint a mostani, csak az ilyenek érhetnek el változást, ilyenekre van szükség – fogalmazott.

A díjat a lengyel politikai és gazdasági élet képviselőiből álló, mintegy 30 tagú kuratórium ítéli oda. A kitüntetést Beata Szydlo lengyel kormányfő adta át Orbán Viktornak.

MTI