Hirdetés

A tárca közölte, hogy szerdán kiírták a hadsereg központi, Nyikolaj Burdenko akadémikus nevét viselő kórházából az oltóanyag klinikai tesztelésében részt vevő önkéntesek első, 18 fős csoportját. A második csoportot a tervek szerint hétfőn engedik majd haza. A kísérlet alanyainak szervezetében antitestek képződtek.

Az Interfax által idézett kísérleti alanyok azt mondták, hogy a vakcina beadását követően átmenetileg hőemelkedés vagy 38 fokos láz jelentkezett náluk, és az oltás helyén enyhe fájdalmat és keményedést éreztek. A Rosszija 24 hírtelevízió szerint a többség panaszmentes maradt. Az önkéntesek egyébként 100 ezer rubel (mintegy 437 ezer forint) honoráriumban részesülnek.

 Beszámolt az első önkéntesek elbocsátásáról a moszkvai Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem is, rámutatva, hogy az orosz egészségügyi minisztérium Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézete (NICEM) által kifejlesztett vakcina tesztelése az egészégügyi felsőoktatási szakintézményben és a Burdenko kórházban, 18 és 65 év közötti férfiakon és nőkön történt. Korábban az egyetem is jelezte, hogy az oltóanyag bevitele utáni első napon többeknél testhőmérséklet-növekedés és fejfájás jelentkezett.

Korábban írtuk

Alekszandr Gincburg, a Gamaleja Intézet vezérigazgatója korábban elmondta: arra számít, hogy a vakcinát augusztus 12-ig regisztrálni fogja a járványügyi védekezésben illetékes orosz fogyasztóvédelmi felügyelethez (Roszpotrebnadzor), és az oltóanyag a jövő hónap közepén már forgalmazásba kerülhet. Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezetője kijelentette, hogy Oroszország 200 millió dózis vakcinát tervez gyártatni az év végéig.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes hétfőn közölte, hogy Oroszországban jelenleg 26-féle koronavírus-vakcina kifejlesztése zajlik, közülük a novoszibirszki Vektor intézeté hamarosan megkapja az engedélyt a klinikai tesztelésre. Az erre vonatkozó kérelmet kedden kapta meg az egészségügyi tárca. Elmondta, hogy az országban 114-féle, Covid-19 diagnosztizálására alkalmas rendszert jegyeztek be – ezeket már több mint 30 országban alkalmazzák -, a laboratóriumi tesztelés pedig jelenleg az ország 794 laboratóriumában zajlik.

Beszámolója szerint Oroszországban több mint száz koronavírus-törzset különítettek el. Golikova az eredmények felsorolása mellett szorgalmazta a gyógyultnak minősített fertőzöttek állapotának hosszú távú megfigyelését.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter hétfőn fogadta John Sullivan amerikai nagykövetet, akinek javasolta, hogy a két ország szakemberei videokonferencián vitassák meg a vakcinafejlesztés állását. A felek kölcsönösen megköszönték egymásnak a védekezéshez nyújtott támogatást.

Murasko máshol elmondta, hogy Oroszország már semmilyen védőeszközt sem importál, átállt a saját gyártásra, és most már lélegeztetőgépeket is exportál. Közölte, hogy Kazahsztánba, ahol már száz orosz orvos segít a védekezésben, hamarosan második alkalommal indul orosz segély, és védőeszközöket kap majd több afrikai állam is.

Oroszország szerdán eltörölte a kötelező kéthetes karanténba vonulást azon beutazó külföldi állampolgárok esetében, akik háromnaposnál nem régebbi negatív Covid-19-tesztet tudnak felmutatni. Az érintetteknek orosz vagy angol nyelvű igazolással kell rendelkezniük arról, hogy polimeráz láncreakció (PRC) módszerével elvégzett laboratóriumi vizsgálaton estek át, nem fertőzöttek, vagy hogy G immunoglobulin (IgG) antitest termelődött a szervezetükben. A hazatérő orosz állampolgároknak, ha a határátlépéskor nem rendelkeznek ilyen teszteredménnyel, három napon belül el kell végeztetniük a Covid-19-szűrést.

Törökország bejelentette, hogy a két ország közlekedési minisztériumának megállapodása alapján szerdától – elsőként – felújította Oroszországgal a rendes légi közlekedést.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6422-vel 746 369-re emelkedett a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent, amit Mihail Misusztyin miniszterelnök szerdán „minimálisnak” minősített. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 26,6 százaléka tünetmentes.

Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (3 431 574), Brazília (1 926 824) és India (936 181) után.

Az aktív esetek száma 4158-cal 211 350-re csökkent. A halálozások száma 156-tal 11 770-re, a gyógyultaké pedig 10 424-gyel 523 249-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a megfertőződöttek több mint 70 százalékát gyógyultnak nyilvánították.

Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 628-cal 231 270-re, a halottaké 29-cel 4234-re, a gyógyultaké pedig 1844-gyel 167 810-re nőtt.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 23,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 258 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Misusztyin bejelentette, hogy az ingyenes tömeges tesztelés határidejét a kormány 2021. május 1-ig meghosszabbítja. Koronavírus-fertőzés gyanújával 270 918 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. Murasko szerint jelenleg 3120 beteg van lélegeztetőgépen.

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője elmondta, hogy Oroszországban a Covid-19-cel szembeni közösségi immunitás elérte a 26 százalékot. Ez az arány, amely a nagyvárosokban magasabb, a falvakban alacsonyabb, a 6 évesnél kisebb gyerekek között elérte a 42, a 7-13 éves korosztályban pedig a 38 százalékot.