A szóvivő naivnak nevezte az amerikai politikusokat, ha azt hiszik, saját jogszabályaiknak a „nemzetközi joggal ellentétes alkalmazásával” rákényszeríthetik Oroszországot arra, hogy az Egyesült Államok által kitalált szabályokon alapuló világrend szerint éljen.

Hirdetés

Minden hatás ellenhatást vált ki. Egy ilyen lépés logikus következménye lehet a diplomáciai kapcsolatok megszakítása is. Ezen túl Washington azt is kockáztatja, hogy átlépi a pontot, ahonnan nincs visszaút – mondta Zaharova.

„Ezzel Washingtonnak tisztában kell lennie. Mi készen állunk a helyzet bármilyen alakulására, és ha Washington úgy dönt, hogy teljesen leállítja a Moszkvával való együttműködést, mi túléljük” – tette hozzá. A szóvivő azt mondta, hogy az amerikai törvényhozók úgy érzik, már minden szankciós eszközt kimerítettek, ezért kezdeményezték, Oroszország átminősítését terrorizmust támogató országgá.

Washingtonnak nincs elég hatalma ahhoz, hogy fellépjen a saját maga által terroristának minősített rezsimek ellen – közölte. Az amerikai szenátus július 27-én határozatban szólította fel a külügyminisztériumot, hogy Oroszország kerüljön fel a terrorizmust támogató országok listájára. Korábban Kijev kezdeményezte ugyanezt.

Az amerikai politikusok felszólításukat Oroszország ukrajnai, csecsenföldi, grúziai és szíriai beavatkozásaival indokolták. Július 28-án amerikai képviselők jelezték, hogy hasonló kétpárti kezdeményezésre készülnek az alsóházban.

A terrorizmust támogató országok listáján olyan államok szerepelnek, amelyek Washington szerint több alkalommal támogattak nemzetközi terrorcselekményeket. Zaharova kijelentette: az Egyesült Államoknak el kell döntenie, készen áll-e arra, hogy a hadászati stabilitásról az egyenjogúság alapján tárgyaljon Oroszországgal.

A szóvivő az orosz külügyi tárca nemtetszését nyilvánította ki amiatt, hogy az Auschwitz-Brirkenau náci német haláltábor helyén létesített emlékmúzeum lengyel vezetése, Moszkva értesítése nélkül, bezárta a Nagy Honvédő Háború Központi Múzeuma által létesített kiállítást, amelynek szerződése áprilisban lejárt.

Az intézmény igazgatósága kitért a szerződés újratárgyalása elől a moszkvai múzeummal – mondta Zaharova, aki ezt Varsónak a szovjet nép „felszabadító küldetése” és az általa meghozott kolosszális áldozatok emlékezetének kiirtására irányuló „cinikus kísérleteként” minősítette.

A Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tervezett tajvani látogatása miatt kialakul kínai-amerikai feszültségről Telegram-bejegyzésben fejtette ki álláspontját a szóvivő. Marija Zaharova provokátorállamnak nevezte az Amerikai Egyesült Államokat, és közölte: az amerikaiak megsértik Kína másfél milliárd lakosát.

Ugyanebben az ügyben Moszkva megértéséről és „abszolút szolidaritásáról” biztosította Pekinget Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Korábban írtuk