Moszkva bezárja a DW oroszországi tudósítói irodáját, alkalmazottjainak akkreditációját pedig visszavonja. Az orosz külügyi tárca kezdeményezte, hogy a DW-t minősítsék idegen ügynöknek Oroszországban.

Hirdetés

A további válaszlépések közé tartozik mindazoknak a német állami és társadalmi szervezeteknek a lajstromba vétele, amelyeknek szerepük volt az RT DE betiltásában, vagy nyomást gyakoroltak az orosz médiaszolgáltatóra. Az érintetteknek meg fogják tiltani a beutazást Oroszországba.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön a szólás szabadsága megsértésének nevezte az RT DE németországi betiltását és sajnálkozását fejezte ki a berlini döntés miatt.

A német médiahatóságok engedélyezési és felügyeleti bizottsága (Kommission für Zulassung und Aufsicht der Medienanstalten – ZAK) szerdán közölte, hogy az RT orosz állami televízió műsorszolgáltatási engedély hiányában nem sugározhatja német adását (RT DE) Németországban. Az RT DE a ZAK szerint engedélyköteles műsorfolyam, de készítője nem kért és nem kapott rá engedélyt.

Az RT – korábbi nevén Russia Today – a német adása miatt a tavaly decemberi indulása után rögtön kirobbant jogi vitában azzal érvel, hogy 2029-ig szóló engedélyt kapott a kábeles és műholdas sugárzásra a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény egyik tagjától, Szerbiától. Ezzel szemben a ZAK kiemelte, hogy németországi műsorszolgáltatási engedélyt csakis németországi hatóság adhat ki, ezért nem lehet hivatkozni semmilyen más, az európai jog szerint legitim, jogszerű engedélyre.

Az RT DE Productions nevű, berlini székhelyű cég 2021. december 16-án indította el az RT DE című televíziós adást. A területileg illetékes berlin-brandenburgi regionális média- és hírközlési hatóság (Medienanstalt Berlin-Brandenburg – MABB) már másnap médiajogi eljárást indított. A hatósági döntést végül azért a ZAK hozta meg, mert az RT DE nem helyi, hanem országos sugárzású műsort ad.

A YouTube videomegosztó portál már néhány órával a decemberi adáskezdés után letiltotta az RT DE YouTube-csatornáját. Néhány nappal később az Eutelsat műhold-üzemeltető is eltávolította kínálatából a csatornát. Az RT akkor ezt a lépést a MABB törvénytelennek tartott nyomásgyakorlásának tulajdonította.

A ZAK határozatára az RT DE Productions reagált, a cég szerdán közölte, hogy a hatóság döntését megtámadja a bíróságon. Peszkov egyébként csütörtökön megerősítette, hogy előkészületben van Olaf Scholz német kancellár moszkvai látogatásának előkészítése.

Korábban írtuk