„Úgy vélem, ez csupán kezdete a Nyugat által indított információs háborúban hozott ellenintézkedéseknek” – kommentálta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a brit közszolgálati műsorszolgáltatót is érintő lépést.

Hirdetés

A letiltott hírportálok között több ukrán és egy észt sajtóorgánum is van. Az érintett internetes honlapok ugyanakkor virtuális magánhálózaton (VPN) keresztül este még elérhetőek voltak.

Tilalmi listára került a Bellingcat oknyomozó portál is, amely több leleplező cikket is közzétett a moszkvai hatalmi apparátusról. Szintén ez lett a sorsa egy orosz nyelvű izraeli hírportálnak és a 2016 óta már csak digitális formában létező Novije Izvesztyije lapnak is.

Oroszország ukrajnai hadműveletének február 24-i kezdete óta már több független sajtóorgánumot bezárattak az országban. A hatóságok mindemellett erősen korlátozták a hozzáférést az internetes hírportálokhoz, illetve az Instagram, a Facebook és a Twitter közösségi hálózatokhoz. Március elején rémhírterjesztést és a szankciófelhívást büntető orosz törvényt is elfogadtak Oroszországban. A jogszabály súlyos büntetéseket helyez kilátásba az orosz fegyveres erőkre vonatkozó hamis hírek terjesztőire.

Korábban írtuk